(Jonghyun) Shinee

Melinda

Lassan haladtam haza, amit nem nevezhetnék hazámnak, hiszen olyan mintha idegen lenne számomra. A szüleim már nem élnek, így egyedül élek a mostoha testvéremmel. Biztos gondolkoztok, hogy ha a szüleim nem élnek akkor, hogy lehet nekem egy mostoha tesóm. Hát nagyon egyszerű. Apám kiskoromba meghalt, így anya egyedül nevelt két évig, majd megismerkedett egy férfival akivel nagyon jól kijött, és egy év múlva megkérte anyám kezét, aki nagy igennel válaszolt. Boldogan éltünk, de persze fél év múlva tudtam meg, hogy van nekem egy bátyám, akit még soha sem láttam. Akkor találkoztam vele, de nem költözött be hozzánk mivel katonai suliba járt. Nem igazán emlékszem az arcára. Lassan tinédzser korba cseperedtem, akkor lehettem tizennégy éves amikor anya halálosan megbetegedett. Az orvosok szerint ezen nem lehet segíteni, csak pihennie kell és rendesen étkezni. Anya betartotta, de egyre nagyobbak lettek a fájdalmai. Majd éppen a szülinapom volt amikor anya meghalt. Azóta nem tartom a szülinapomat, márpedig ma is az a nap van. Szóval egyedül élek a tesómmal, aki soha sincs itthon szóval nem igazán találkozom vele. A mostoha apám pedig állandóan üzleti úton van.
Mikor hazaértem valamit furcsállni kezdtem mégpedig, hogy égnek a lámpák a házban. Általában mikor hazaérek sehol senki. Lassan benyitottam és levettem a cipőmet, John vagyis az apám nem lehet itthon mivel nem rég ment el, akkor talán  Jae lehet az? Körbenéztem, de senkit sem láttam, majd hirtelen hangokra lettem figyelmes, a szobámból jöttek a zajok. Kinyitottam az ajtót óvatosan, és akkor megláttam egy férfit aki a szekrényembe kereset valamit. Hirtelen megfordult és akkor ismertem fel a helyzetet amikor megláttam, hogy álarc van az illetőn. Felém lendült, de gyorsan elrohantam ki az utcára. Mikor hátranéztem megláttam, hogy fut utánam. Elkezdtem kiabálni, hogy segítség, de akkor megragadott és a számhoz rakott valamit amitől lassan elkábultam.

Jonghyun

Fel alá járkálok, egyszerűen nem tudok leülni. Én... én elraboltam egy lányt. Istenem mit tegyek? Nem akartam, csak keresni akartam valami amivel Jae-t megtudom szégyeníteni. Erre fogtam magam és elraboltam, ez nagyobb bűn mint a betörés. De mit tegyek meglátott, féltem hogy feljelentett volna. Hirtelen nyögéseket halottam a lány felől. Talán ébredezik? Gyorsan felvettem az álarcot és lassan kinyitotta a szemeit. Mikor meglátott elkezdet kapálózni, de nem tudod kiszabadulni mivel szorosan megkötöztem. Lassan lenyugodott és rám meredt azokkal a nagy szemeivel. Valamit mondani akart, de nem tudod mivel leragasztottam az ajkait, odamentem és letéptem.
- Auu, ezt fájt. Kivagy te, és mit akarsz? Talán pénzt, vagy valami mást?
- Sokat kérdezel, a helyedben kusba lennék és nem beszélnék ennyit.
- Csak, hogy tud egyáltalán nem félek tőled, mivel nem nézel ki rosszakarónak.
- Haa, mit tudsz te? Semmit, szóval fogd be.
- Legalább azt mond el, hogy miért vagyok itt? Talán meg akarsz ölni?
- Igen, meg akarlak, és ha tovább beszélsz akkor egyre közelebb fogsz állni a halálhoz.
- Jól van naaa... de ha meg kell halnom akkor legalább az okát tudjam.
- Az okát szeretnéd tudni? Rendben kérdez.
- Ki vagy te?
- Ne rólam kérdez, hanem a halálod okáról.
Nem szólalt meg csak halkan nézet engem, láttam rajta, hogy sajnál. De vajon miért ilyen velem és miért nem fél tőlem? Igazból nagyon szép lány, most veszem csak észre ahogy végig mérem a tekintettemmel.
- Csak, hogy tud nem akarlak megölni és egyáltalán nem akartalak elrabolni. Igazából ismerem a bátyádat és emiatt törtem be a lakásotokba. Kerestem valamit amivel szégyent hoztam volna a bátyádra. De akkor megjelentél és féltem, hogy hívod a rendőröket.
- Oppa miatt? Miért mit tett veled?
- Neked fogalmad sincs, hogy Jae milyen egy bunkó ficsúr mi? Azt tudtad róla, hogy egy bandának a vezére,
- Mi?
- Látom nem tudtad, akkor most már tudod. Halódtál arról a bandáról a hírekben akik betörtek egy csomó helyre?
- Igen.
- Nah, annak a bandának a vezére a te kis drága bátyád.
- Mi? Az nem lehet oppa nem olyan aki...
Láttam rajta, hogy sokkon érte az igazság.
- Szóval akkor mit tervezel?
- Elengedlek, de kérlek ne mondj semmit a zsaruknak és akkor békén hagyom a bátyádat.
- Rendben akkor felejtsük el ezt az egészet.
Odamentem hozzá és kikötöztem, gyorsan felugrott és elfutott, én pedig néztem a távolodó lányt.

Melinda

Több nap is eltellett azóta és mindig rá gondolok, de még az arcát sem láttam. Akkor meg miért értem úgy, hogy hiányzik? Tényleg bolond vagyok, elment a csöppnyi eszem is.
A bátyámra mikor ránézek semmi furcsát nem veszek észre, még hogy ő bűnöző? Nem akarom elhinni, de mi van ha igaz? Akkor nagy bajban van, ha rájönnek.
Kimentem a konyhába és öntöttem magamnak egy kis narancs levett.
- Meli ma nem jövök haza, szóval zárd be az ajtót jó?
- Rendben, de miért mész valahová?
- Ah... az egyik haveromnál alszok szóval ne várj, nah szia.
Mikor elment kinéztem az ablakon és a távolban észre vettem egy alakot aki a házunkat nézi. Talán ő az?
Gyorsan kiszaladtam, de akkor már nem volt ott. Mikor bánatomba megfordultam egy férfival találtam magam össze. Milyen jól néz ki.

Lassan megindult felém és levette a szemüvegét. Akkor ismertem fel amikor köszönt, egyből felismertem a hangját. Nem akarom elhinni, hogy ő tényleg az a srác.
- Szia Meli, rég találkoztunk.
- Te... te vagy az?
- Igen én, ki lenne más.
- Mit keresel itt?
- Hozzád jöttem. És nem a bátyádhoz.
Nem akartam elhinni, miért jönne ő hozzám?
- Tudod Meli kedvellek, tudom hogy nem elhihető, de ez az igazság.
- Te kedvelsz engem?
- Igen kedvellek, csak az a baj, hogy nem lehetek veled, vagyis ezt hittem azért nem kerestelek fel. De rájöttem, hogy a bátyádnak nem kel elmondani. Szóval mit mondasz randizol velem?
Miért érzem azt, hogy igent kellene mondanom, nem lenne helyes.
- Igen randizok veled.
Minden nap suli után találkozunk és nagyon jól érzem magam vele, Nagyon régen nevettem ennyit. Úgy érzem kezdek belé szeretni. Miközben hazafelé tartunk egymás mellet haladunk és néha összeér a kezünk, akkor nagyokat dobban a szívem. Hirtelen Jonghyun megragadta a kezem és összekulcsolta az enyémmel. Elmosolyogtam magam. Mikor megérkeztünk nem akartam elengedni a kezét, de muszáj volt. Éppen elköszöntem amikor megragadtot és megcsókolt. Nem húzódtam el tőle hanem egyre jobban élveztem a helyzetet. A távolban a bátyám hangjára lettem figyelmes, majd ellökte tőlem Jonghyunt.
- Mégis mit képzelsz te szemét, nem volt elég a barátnőm most a húgom kell neked?
- Oppa...
- Te ne szólj bele, te semmiről sem tudsz.
- De tudok mindent, hogy milyen bandába vagy, mindent.
- Szóval ezek után a hátam mögött vele találkozgattál? Az ellenségemmel?
- Ő nem akar neked ártani, csak szeretjük egymást.
- Szeret a ménkűt, ő soha senkit nem szeret, főleg nem olyat aki a családomba tartozik. Ő az örök ellenségem aki kihasznált, hogy megtudjon rólam mindent.
- Ez nem igaz.
- DE IGAZ. De felőlem azt teszel amit akarsz.
Oppa berohant a házba én meg kint maradtam Jonghyun-nal.
- Igaz? Igaz amit mondott? Csak kihasználtál?
- Figyelj...
- Elég, ne mond tovább, ennyi nekem bőven elég.

Jonghyun

Nem tudtam mit mondjak neki, elrontottam mindent. Láttam rajta, hogy próbálja visszafojtani a könnyeit, de nem sikerült. Könnyes szemel rám nézet.

- Bíztam benned, annyira boldog voltam veled. Te... nem is tudod, hogy mennyire megszerettelek. De... az hogy kihasználtál azt nem tudod megbocsájtani. Most menj el és ne gyere vissza. Nem akarlak látni többet.
Amikor bement elordibáltam magam, még azt sem tudtam mondani, hogy szeretem.
Most már hiába minden, úgy se lehetek vele többet. Belekel nyugodnom, hogy mindent elcsesztem.

Fél év eltellett, azóta több cég is felkeresett, hogy szeretnék ha én lennék nekik a modelljük. Mindent elváltam, így sikerült befutnom. Több milliárd rajongóm lett azóta és nagyon büszke vagyok magamra. Több lány is randizni hívott, persze igent mondtam, de valamiért nem találtam semelyikben sem meg az igazit. Valakit hiányoltam belőlük,vagy valakit hiányoltam. Nem tudok rájönni, hogy ki hiányzik az életemből.
- Jonghyun mehetünk a repülő nemsokára indul.
-Persze, menjünk.
Lassan elindultam, közben pár rajongómnak alá írtam a képeket és lefotóztak. Éppen felnéztem amikor megpillantottam őt.

Nem akartam elhinni, tényleg ő az? Vagy csak hallucinálok? Megindult felém és éppen előttem állt meg.
- Régen találkoztunk.
- Igen... tényleg. Hogy vagy?
- Jól, és te? Látom sikeres modell lettél, gratulálok.
- Köszönöm, te pedig nagyon megváltoztál.
- Uram mennünk kell.
- Rendben. Mennem kell, de örülök, hogy találkoztunk.
- Én is.
Elmentem mellette és csendben haladtam előre amikor megszólalt.
- Tudod... én szerettelek.
Hátranéztem, de addigra eltűnt. Tovább indultam, de a szívem egyre jobban fájt. Nem akarom elengedni.
Hátrafordultam és elkezdtem futni, de sehol sem látom. Mikor kiértem megláttam, hogy éppen beszáll egy kocsiba. utána kiáltottam és mikor hátrafordult átöleltem.
- Sajnálom, de kérlek ne hagyj el megint. Én még mindig szeretlek.
- Tudom, de nekem...
- Ne folytasd, csak kérlek maradj velem.
Eltolt magától éppen annyit, hogy a szemembe tudjon nézni és akkor puszit nyomott az ajkaimra. Nem bírtam visszafolyatni magam így megcsókoltam. Nem törődtem semmivel sem, csak rá tudtam figyelni és a heves szívemre.

Yong Guk (B.A.P)

Már több napja be vagyok zárva a szobámba, még a mosdóba se mehetek ki kíséret nélkül. Néha úgy érzem mintha két éves lennék, de most komolyan már húsz éves vagyok. Minden fiatal kiteheti a lábát, persze én nem, még az iskolába sem mehetek úgy, hogy a testőrök ne lennének ott. Elegem van az életemből, bárcsak én haltam volna meg a húgom helyet. Az apám mindenkit elüldözött mellőlem. Az anyámat elzavarta, majd a húgom utána ment, de nem jött vissza, visszafelé autóbalesete volt, de az apám még egy könnycseppet sem ejtet érte. Persze, ha én akarok elszökni azt már nem engedi.
Felvettem a kabátomat, majd kinéztem a folyosóra, még mindig kint álltak az örök. Kinyitottam az ablakot, majd kimásztam rá. Hála, hogy az ablakom mellet van egy nagy fa, így mindig arról tudtam lemászni. Mikor szilaj talajt éreztem gyorsan körbenéztem, majd kirohantam a kapun. A sarki boltig meg sem álltam, mikor megérkeztem nagy levegőket vettem. Hirtelen kiabálásokra lettem figyelmes.
- Jáá!! Még is mit képzelsz, amit megeszel azt ki kell fizetned.
- Elnézést, de otthon hagytam a pénztárcám.
- Persze-persze, tudod te, hogy hányan nyomták ezt a szöveget?
- Nem, hányan?
- Jáá, takarodj. Meg ne lássalak itt még egyszer.
A lány megindult felém és közben dugdosta a nyelvét, mikor az eladó nő felé nézett gyorsan elfordult, hogy ne lássa mit csinál, majd gúnyosan elnevette magát. Hirtelen felkacagtam, milyen bolond egy lány.
Mikor elment mellettem utána néztem és hirtelen visszafordult, és belenézet a szemembe. Nem néztem félre, álltam a tekintetét. Valami furcsát láttam a szemébe amit nem tudok megfejteni. Hirtelen megindult felém és megállt előttem. Le kell néznem rá, mert egy fejjel kisebb volt nálam.
- Tudod, hogy ki vagyok?
Elkezdtem gondolkozni, de nem jutott eszembe, hogy ki ő?
- Talán... tudnom kéne, hogy ki vagy?
- Haa, tényleg olyan beképzelt vagy mint ahogy állítják.
- Tessék?
A lány nem figyelt rám, fogta magát és elindult, hiába kiáltottam utána meg sem állt. Elkezdtem követni, úgy sincs hova mennyek. Már félórája bolyongunk, de azóta meg sem állt, a lábaim nem sokáig bírják. Hirtelen nekimentem valakinek, majd az illető megfordult és akkor vettem észre, hogy a bolond az.
- Meddig óhajtasz követni, de most komolyan? Ide-oda megyek, hogy végre lerázzalak, de te csak nem adód fel.
- Mi? Te csak ide-oda járkáltál fel alá? Tudod te hogy mennyire fáj már a lábam?
- Szerintem engem érdekel, kíváncsi voltam, hogy meddig bírod, de látom nem akarod feladni.
- Csak bogarat ültettél a fülembe, honnan kellene ismernem téged?
- Csak ezért követtél fél órán át? Már lassan a nap is feljön, nem kéne otthon lenned apucival?
- Csak, hogy tud kiszöktem, amúgy is elegem van belőle.
- Mi lehet ennyire rossz, hiszen remek életed van. Meg van mindened, nem kel éhezned és nem kel ellátnod az éhező testvéreidet. Még a suliba sem tudok bejárni mert dolgoznom kel éjjel nappal.
- Bárcsak nekem is ezek lenének a gondjaim. Szerinted minden gazdag olyan boldog amilyennek kinéz, hát pedig nem.
- Miért mi lehet annyira rossz?
- Sehová nem mehetek, mert én vagyok az örökös, állandóan be vagyok zárva. Mindenhová testőrök kísérnek, még vécére se mehetek el nyugodtan. Szerinted ez olyan jó?
- Ha ennyi lenne a gondom még akkor sem nyafognák.
Nem értem miért pazarlom rá az időm, úgy se értene meg. És komolyan miért mondtam el neki mindent?
- Akkor sem értelek.
- Nem is kell, a te szinted nem ér fel velem.
- Miii? Ugye nem akarod, hogy itt helyben megöljelek.
Miért ilyen ismerős nekem ezek a szavak? Valahol halódtam már ezt, hirtelen leeset.
- Te... Nó... Nóri?
- Végre leeset, azt hittem soha nem jössz rá ki vagyok.
- Nagyon megváltoztál... nem ismertelek meg.
- Igen, tudod azóta eltelt tíz év.
- Milyen szépek voltak azok az idők. Mennyit ökörködtünk, mindig kicsesztünk mindenkivel. Emlékszel Jae-ra?
- Hehe, hogy ne emlékeznék rá.
Míg sétáltunk kibeszéltük a régi szép időket, hogy mennyit ökörködtünk és hogy milyen jó barátok voltunk. Nem hiszem el, hogy újra találkoztam vele, aki régen a legtöbbet jelentette nekem. De őt is elveszettem akkor, de meg is feledkeztem róla, de nem értem hogy hogyan váltunk el egymástól. Leültünk egy padra és néztük ahogy a nap első sugarai lepték be a csendes utcákat.
- Tudod Guk valamit nem értek, ha nem akarod az egész örökséged akkor miért nem mondod el édesapádnak?
- Szerinted nem tettem meg? Soha sem jöttem jól ki vele, de amióta anya is elment azóta nem is beszéltem vele. Csak annyit, hogy jó reggelt vagy jó éjt.
- Az anyukád elment? Nem is tudtam.
- Igen, apa szerint e szeretőjéhez ment, de tudom hogy nem igaz.
- Mi van nunával?
- A nővéremmel? Igazából...ő meghalt.
- Mi, tényleg? Sajnálom nem tudtam, tényleg sajnálom.
- Semmi baj, régen volt. Tudod miért utáltam meg apámat? Mert egy hét alatt vette el tőlem mind azt, akiket a legjobban szerettem. Nagyon sajnálom, hogy nem törődtem veled akkor.
- Semmi baj, igazad volt, tényleg rossz gazdagnak lenni. Én sajnálom, hogy akkor nem voltam melletted.
Olyan boldog vagyok, hogy újra találkoztam vele, de félek hogy őt is elveszítem.
- Nóri lehetünk megint barátok.
- Most komolyan kérdezed?
Tudtam, hogy ezt igennek vehetem, hirtelen egy kocsi állt meg élődtünk és a legrosszabb rémálmom szált ki.
Ülőhelyzetemből gyorsan felpattantam és megláttam, hogy Nórit nézi gyorsan eltakartam.
- Apa, mit keresel itt?
- Tudod te hogy mennyit aggódtam, van fogalmad róla hogy mit kerestelek. Erre egy lánnyal mászkáltál egyedül? Rengeteg rosszakarónk van te is jól tudod.
- Sajnálom, de nem zárhatsz be folyton.
- Elég, szállj be és köszönj el a barátodtól, mert többet nem találkoztok.
- Mi? Apa ő a barátom és nem mondhatót meg, hogy kivel barátkozzak.
- Elég szállj ne.
Mikor be akartam szállni Nóri megfogta a kezem és apám elé állt.
- Nem látja, hogy a fia nem szereti, hogy így bánik vele? Miért szabja meg neki, hogy mit csinálhat, mégis csak húsz éves. Szerinte miért szökök meg állandóan?
- Mégis mit képzelsz kihez beszélsz?
- Magához, ne ragadjon le a régi korban, lehet hogy vannak rosszakarói, de nem a fiának. Neki nem kellene szenvednie maga miatt.
- ELÉG, te nem tudsz semmit, akkor meg minek mártod bele az orrod. Te itt egy senki vagy, szóval ne mond meg, hogy hogyan bánjak a fiammal. Majd ha azon a szinten leszel amilyenben én akkor meghallgatlak, de addig nem. Szállj be fiam és köszönj el ettől a senkitől.
- ELÉG VOLT APA. Velem beszélhetsz úgy mint egy kutyával, de vele nem. Ő a barátom és nem hagyom, hogy őt is elválaszd tőlem. Elegem van ebből az egészből.
- Mi?
- Nem vetted észre, elveted anyát és a húgomat, nem volt... elég?
Mikor kimondtam ezeket a szavakat már is megbántam. De meg volt a következménye, mert apám keze úgy csapot le rám amilyen gyorsan kimondtam ezeket a szavakat. Csak fájdalomra lettem figyelmes, a kezemet odatettem ahol apa megütött majd ránéztem.
- Most takarodj a szemem elől és addig ne is gyere haza amíg rá nem jössz, hogy miket mondtál.
- Rendben nem megyek.
Megfogtam Nóri kezét majd elmentem, hogy még véletlenül se nézzek rá. Mikor már több utcát is elhagytunk Nóri kirántotta a kezét.
- Oppa, ez fájt. Nem voltál egy kicsit durva?
- Az istenit.
A kezemet belecsaptam a falba és a düh miatt még a keletkező fájdalmat sem éreztem. Csak azt vettem észre, hogy Nóri a kezemet vizsgálja. A másik kezemmel eltűrtem a tincsét a füle mögé, majd Nóri rám nézett. Miért nem jöttem rá korábban, hogy kedvelem? Lassan közelítettem felé, majd egy puszit nyomtam az ajkaira, mikor nem húzódott el megcsókoltam. Még akkor sem hagytuk abba mikor elkezdet esni az eső.

Kézen fogva mentünk tovább, közbe nevettünk egymáson. Már nagyon régen voltam ilyen boldog.

(Nóri)

Már eltelt két hét és azóta együtt élünk. Az apja nem keresi és ő se őt, kereset munkát és suli után egyből oda megy és csak este találkozunk. De akkor mindig egymás karjaiban alszunk el. Gyorsan elvégeztem a teendőimet a háznál és letettem a testvéreimet aludni és lassan elindultam Guk elé. Olyan szép ma ez éj, amióta vele vagyok ,olyan boldog vagyok, hogy észre se vesszem mennyi gondom van. Hirtelen kocsifényre lettem figyelmes és amikor hátranéztem megláttam Yong Guk apját.
- Beszélhetünk?
- Igen, de gyorsan mondja.
Ledobott elém egy táskát és kinyitotta amiben több milliárd pénz volt.
- Mennyibe kerül, hogy elhagyd a fiam?
- Tessék?
- Jól halottad, érdeklődtem felőled és megtudtam, hogy sok az adósságod van, mellette el kell látnod a családod. Nekem ez a pénz csak kis összeg, de ha kell még nyugodtan szólj.
- Szóval így akar megzsarolni? Miért nem a fiához megy?
- A fiam makacs és nem engedné, hogy elhagyd mert amihez kötődik azt nem engedi el.
- Akkor honnét tudja, ha dobom nem jön utánam?
- Arról gondoskodóm és kapsz egy házat jó mesze a fiamtól. Mit szólsz?
Felvettem a táskát és kivettem egy hallom pénzt majd rádobtam.
- Nem tudja? Engem nem lehet zsarolni, főleg nem pénzel. Attól még, hogy szegény vagyok nem jelenti azt, hogy mindenre kapó vagyok.
- Jól gondold meg, ha nem akarsz az utcára kerülni.

Azóta a nap óta eltelt egy hét. Nem mondtam Guk-nak mert féltem, hogy mi lesz rá a reakciója. Boldogan éltünk mint eddig.
- Kisasszony ön lenne Molnár Leonóra?
- Igen én vagyok az, mit óhajt?
- Sajnálom, de mivel nem fizette ki az e havi tartozást így a hazát le kell foglalnom.
- Mii? De hiszen mindig csúsztam eddig is, nem teheti ezt velem, nekem családom van akiket el kell tartanom.
- Sajnálom, holnapra hagyják el a házat.
Egyszerűen nem akarom elhinni. De most nem gondolhatok rá mert kell mennem dolgozni.
Éppen, hogy megérkeztem amikor a főnököm behívatott.
- Sajnálom, de ki van rúgva.
- Mi? Már maga is kezdi? Mégis miért mit tettem, talán valamit nem jól csináltam?
- Sajnálom.
- Ne SAJNÁLJA, elegem volt a sajnálatokból.
Kirohantam az étteremből egyenesen bele a vak világba. Mégis mi a franc van? A távolba megláttam Guk apját aki nevetve néz engem.
- Ha, már minden világos.
Odarohantam hozzá.
- Tudja mit, maga egy bolond. Miért teszi másnak az életét tönkre? Nem elég, hogy a fiával ezt teszi akkor most velem? Mit ártottam én önnek?
- Megmondtam, hogy hagyd el a fiam, de te hallgattál rám? Nem, szóval így jártál. Vagy elhagyod, akkor visszakapsz minden sőt jobb életet adok mint eddig. Vagy éld ezt a szánalmas életedet a fiammal.
Éppen szólni kívántam amikor elhajtott. A düh miatt nem éreztem a lábam így leültem a földre.

(Yong Guk)

Ma megkaptam az első fizetésemet, szóval ma az egész családnak finom ételt teszek az asztalra. Mikor hazaértem Nórit kerestem, de akkor vettem észre, hogy az egész lakás ki van ürítve.
- Nóri, Nóri.
Mikor bementem a szobába megláttam ahogy az utolsó dobozt rakja el.
- Mi történt hova megyünk?
Nóri felkelt és felvette a dobozt, majd rám nézett.
- Te nem jössz velünk. Mi megyünk csak el, ezzel a hellyel pedig azt csinálsz amit szeretnél.
- Mi? Nem értelek.
Éppen ki akart kerülni mikor visszarántottam és ledobta a dobozt.
- Mi történt?
- Vajon mi? Nem veszed észre, amióta idejöttél tönkre tetted az életemet. Elegem van, lehet hogy nem az a csaj vagyok aki felad minden, de most mindent feladok, még téged is. A testvéreimnek csak én vagyok, csak rám számíthatnak, de ha tovább veled leszek akkor nem adhatok nekik semmit. Menj haza apucihoz és élj boldogan.
A sok miatt nem tudtam mit mondani sőt nem tudtam mondani neki, hogy maradjon. Leültem a sötét szobába ahol még tegnap ettünk és nevettünk, de most olyan elhagyatott és hideg.

Felálltam és lassan elindultam a sötét utcákban, majd a házunknál értem ki. Bementem és az apámat kerestem.
- Tudtam, hogy visszajössz?
- Te... te tetted ezt vele?
- Ohh, arról a lányról beszélsz, elégé makacs és nagyon szentelne.
Odamentem és a gallérjánál magamhoz húztam, láttam rajta hogy erre nem számított.
- Megmondtam, hogy NE ÉRJ HOZZÁ. ELEGEM VAN BELŐLED ÉS MINDENBŐL. Miért... miért kellet őt is elvenned tőlem? Hazajövök megteszek mindent, de kérlek... had legyek vele.
- Az a lány mindent eldobott a pénzért, mivel gondolod, hogy szeret téged?
- Mivel tudom, te nem érezted, hogy szeret téged anya?
Láttam rajta, hogy ezek a gondolatok mennyire fájnak neki. Levette a kezemet róla majd rám nézett.
- Rendben, vele lehetsz egy feltétellel, mindent megteszel nekem amit mondok és elvégzed a kötelességeid.
- Rendben.
- A repülő egy óra múlva felszáll, jobb ha elindulsz.
- Köszönöm apa.
Fogtam magam és gyorsan beszálltam a kocsiba majd a repülőtérre mentem. Éppen, hogy odaértem. Elkezdtem futni és közben a nevét kiáltottam. Mikor megláttam láttam rajta, hogy meglepődik. Gyorsan odaszaladtam és a karjaimba zártam.
- Soha ne hagyj el megint.
- Oppa, te mit keresel....
- Shh, apa mindent megengedett szóval ne menj el.
- Tényleg?
- Igen, mindent visszakapsz és közben velem lehetsz.
- De miért?
- Azt ne kérdezd, csak csókolj meg.
Az ajkaimat az övére nyomtam. Soha nem akarom elengedni az ő kezét.

OneShot (Ravi)

Minden álmom beteljesült, mindig orvos szerettem volna lenni és végre sikerült. Soha sem voltam olyan jó tanuló, de mindent beleadtam, hogy sikerüljön. Éjjel nappal tanultam, még szórakozni is alig jártam el. Nem mintha most is lenne rá időm. Anya szerint ideje lenne, hogy beszerezzek egy barátnőt, de még arra sincs időm. Minél több emberen szeretnék segíteni, olyan nagy orvos szeretnék lenni amilyen édesapám volt.
Régen mindig lekiabáltam apát, hogy miért nem játszik velem, most már nagyon jól tudom, hogy milyen nehéz volt neki. Általában tíz körül van vége a munkámnak, de mindig elhúzódik, soha sem volt olyan, hogy pontosan tízre kész lettem volna. Az orvosok szerint ahhoz képest, hogy fiatal vagyok nagyon jó vagyok benne. Most is nagyobb műtétet rám sóztak, ahogy végig olvasom a betegem űrlapját azon gondolkozok, hogy hogyan lehet ilyen fiatalon ilyen beteg. A lány csak húszon egy éves, és már halálos beteg, nagyon sajnálom hiszen még az élete felét sem élte le. Mikor átnéztem elindultam, hogy saját szemmel láthassam a betegemet. Egyre közelebb értem a páciensem ajtajához, amikor éneklésre lettem figyelmes. Mikor kinyitottam az ajtót megláttam egy lányt aki kifelé néz az ablakon és énekel.
 http://www.youtube.com/watch?v=sy9t0Qplsg8&list=PL3R7Ms1sFV5otpeGumB6ARxmn7_AzKvrt
Milyen csodás és kellemes hangja van, elhallgatnám egész nap. Köhögtem egyet, hogy észrevegye, hogy bent vagyok, hirtelen megfordult és én teljesen lesokkoltam. De hiszen... milyen gyönyörű lány. Nem birok megszólalni, hogy lehet egy ilyen gyönyörű személyiség ilyen beteg?
- Jó napot én vagyok Dr. Ravi. Gondolom ön pedig... Kozel Vivien.
- Igen, én lennék az.
- Foglaljon helyet.
Leült, én pedig szembe vele foglaltam helyet. Gyorsan átlapoztam még a papírokat, csak hogy ne tévesszek. - Ha jól látom ön... rákos, és az agyában van a daganat.
- Igen, az vagyok.
- Mostanában érzet valami változást, vagy esetleg valahol fájdalmat? Csak, hogy pontosan tudjuk, hol kel megvizsgálnom.
- Nem igazán, csak a szokásos fejfájások.
- Szédülés vagy hasonló?
- Nincs.
- Értem, akkor kérem töltse ki itt.
Elvette a papírt majd elkezdte kitölteni, én pedig jobban megvizsgáltam a lányt. Olyan gyönyörű, kár lenne érte ha meghalna. Biztos vagyok benne, hogy megmentem. Mikor készen lett lekísértem a kocsijáig.
- Jobb lenne, ha nem vezetne. Mert nem lenne jó ha valami történne önnel.
- Értem akkor jobb lesz ha vigyázok. Köszönöm a mait és akkor holnap jövök.
- Rendben, viszlát.
Néztem ahogy elhajt, utána pedig visszatértem a teendőimhez. Mikor végeztem már majdnem éjfél volt. Mikor egyből hazaértem ledobtam a ruháimat és beálltam a víz alá.

  Olyan jó érzés volt végre lefürödni. Mikor ledőltem az ágyra, hirtelen a lány arca jelent meg előttem. Gyorsan kiráztam magamból, de mikor becsuktam a szemem akkor is őt láttam meg. Felültem az ágyon és magam elé bámultam. Miért gondolok rá? Ledőltem és lassan elnyomott az álom.
Mikor kinyitottam a szemem a lányt láttam meg, ahogy engem néz és közbe harapdálja a száját. Közben egy szál fehérneműben táncol és ide-oda ringatja a csípőjét. Éreztem, hogy a férfiasságom kezd keményedni. Vivi letérdelt a két lábam közé, és a keze a férfiasságomat simogatta a nadrágon keresztül. Megfogtam a kezét és közelebb húztam, majd megcsókoltam. Olyan jó íze volt.
Hirtelen én kerültem felűre, és szétnyitottam a combjait. Majd lassan bevezettem a férfiasságomat....
Izzadt testtel ültem fel az ágyon, közben mély levegőket vettem. Nem hiszem el, még az álmomban is ő van. Lenéztem és láttam, hogy a férfiasságom mereven áll.
(Pár nappal később.)
Minden nap találkozok Viviennel, és minden egyes nap jobban megkedveltem őt. hiába próbáltam visszafolyatni az érzelmeimet, nem sikerül. Miközben hívogatón kivillan a lába, csak perverz gondolatok jelennek meg előttem.
- Doktor úr, figyel?
- Ha? Ja, igen.
- Akkor benne van?
- Miben is?
- Ma eljönne velem vacsorázni?
Most engem... randira hívtak?
- Ohh, hát végül is szabad leszek ma este.
- Tényleg? Ennek nagyon örülök. Akkor ma este fél nyolckor. Viszlát.
Istenem, miért mondtam igent? Bolond vagyok?
Mikor eljött az este éppen félre értem oda, mert nem akartam, hogy azt higgye, hogy komolyan gondolom. Mivel még nem volt itt leültem egy szabad helyre és közben vártam. Mikor megpillantottam nem akartam elhinni, hogy tényleg ő az.

Felálltam és köszöntem neki, majd mikor leült én is leültem.
- Nagyon... nagyon gyönyörű.
- Tényleg? Köszönöm és mindent köszönök.
- Miért, mit köszön még?
- Tudja én nem akarom túlélni a műtétet.
- Mi?
- Már több éve szenvedek és elegem lett ebből az egészből. Tudom jól, hogy ha sikerül is a műtét akkor tovább kell járnom kezelésekre, de én nem akarok. Nem akarok még egyszer kés alá feküdni. Szóval nem akarom ezt a műtétet.
- Mi? Megörültél? Még hogy nem akarod, ne viccelj velem. Ez komolyan nem vicces, és csak is ezért hívtál el, hogy ezt elmondhasd? Hát jobb ha én most megyek.
- Kérem, próbálja átérezni a helyzetemet.
- Nem... NEM AKAROM, és csak hogy tud nem engedem, hogy meghalj.
Felálltam és nem törődtem vele, szó nélkül otthagytam. Majd egy kezet éreztem a kezemen.
- Oppa... kérlek.
Mit mondott, oppa? Hátrafordultam és a könnyes szemeivel találtam magam.
- Én... én igazából nagyon kedvelem magát. Szóval kérem amíg élek addig had legyek a közelébe.
- Csak viccelsz velem, ugye?
- Kérem.
Kirántottam a kezem a fogásából és ránéztem.
- Tudod még soha sem találkoztam ilyen szánalomra méltó emberrel.
Fogtam magam és otthagytam. Mikor beszálltam a kocsiba, mérgembe elkezdtem ütni a kormányt, míg le nem nyugodtam. Igazából átakartam szorosan ölelni, de inkább ellöktem magamtól.
Hiába tagadom az érzéseimet, nem múlanak el. Az iránta érzet szerelmem egyre nagyobb. Már több nap is eltellett azóta a nap óta, de semmi hírt nem halódtam Viviről, nem jött vizsgálatokra sem, és hiába hívom nem válaszol. Kezdek aggódni, mi van ha valami történt vele? Minden éjjel alig tudok aludni, mindig róla álmodok, hogy egyszer eltűnik, egyszer pedig mellettem van.
Felültem az ágyon és éreztem, hogy az izzadság cseppek folynak le a hátamon és a mellkasomon. Már megint rémálmom volt, hiába szedem a gyógyszereket nem hatnak. Elegem van ebből az egészből, meg kell találnom őt. Felpattantam az ágyról és nem érdekelt mennyi az idő, elindultam Vivi házához. Mikor odaértem láttam, hogy égen a lámpák, nagyon gazdag lehet a házat megnézve. Csöngettem, de senki sem nyitott ajtót, majd elkezdtem kopogni, de senki sem jött ki.  Egyre idegesebb voltam, elkezdtem kiáltani.
- Hé, tudom hogy bent vagy, nyisd ki.
Hiába kiabáltam akkor sem jött ki senki. Megfogtam egy kavicsot és éppen megdobtam volna az ablakot amikor kinyílott az ajtó.
- Igen uram, miben segíthetek?
- Vivien itthon van?
- Igen, de éppen alszik, mostanában nincs valami jól.
Erre a szavakra felkaptam a fejem és berohantam a házba, nem törődve a szolgálóval. Felment és minden egyes szobába benyitottam. Mikor megláttam éppen az ablakon nézet ki. Közben csukva volt a szeme és élvezte a szél fuvallatát.
- Miért nem nyitottál ajtót egyből?
- Nem kellene itt lenned.
- Miért? Azért gyűlölsz mert nem fogadtam el az érzéseidet?
- Nem, csak... nem akarom, hogy ilyen állapotban láss, szóval kérlek menny el.
Nem értettem, hogy miért ilyen elutasító velem. De egyszer sem fordult felém még hozzám beszélt.
- Miért nem nézel rám?
Hirtelen szembe fordult velem, de a tekintete nem engem figyelt. Közelebb léptem, de nem hátrált, majd átöleltem, de akkor hirtelen ellökött magától.
- Menj el kérlek, miért nem érted amit mondok?
- Nézz rám, csak egyszer... nézz bele a szemembe.
- Menj.
- AZT MONDTAM NÉZZ RÁM!!
- NEM TUDOOOK, sajnálom.
- Miért, miért vagy ilyen?
- Mert talán VAK VAGYOK.
Hirtelen megállt számomra az idő, és arra a nőre néztem aki a világon a legfontosabb számomra. Egyszerűen ledermedtem, de nem akartam elhinni. Hogyan történhetett ez meg vele? Érzetem, hogy a mellkasom egyre jobban fáj, és egy könnycsepp hagyta el a szemem. Olyan gyorsan zártam a karjaim közé, hogy véletlen se tudjon ellökni.
- Sajnálom... sajnálom... tényleg sajnálom.
- Oppa, te nem tehetsz semmiről.
- De igen, szóval kérlek, mondj igent a műtétre.
- Nincs miért éljek oppa.
Eltolt magától és remegő kézzel megkereste az arcomat, majd megérintette az arcomat és letörölte a könnyeimet.  

Megfogtam a kezét és finom csókot nyomtam rá.
- De van kiért élned, én szeretlek téged.
Láttam rajta, hogy meglepődik és hogy hirtelen éri a válasz, de akkor elmosolyogta magát. Majd lassan közelített az arcomhoz és akkor megéreztem az ajkait a számon. Tudtam, hogy ezt akarja, de mégis meglepődtem rajta, de mikor élhúzódót megfogtam a derekát és magamhoz húztam, majd megcsókoltam.
Reggel egymás karjaiban ébredtünk fel. már nagyon régen aludtam ilyen jól. A kezemet végigsimítottam az alvó arcán. Biztos vagyok benne, hogy megmentelek.

(Egy hónappal később.)

Eljött a műtés napja és nagyon izgulok, de talán inkább félek. A műtétet átadtam egy tapasztaltabb orvosnak, ezzel álltam elől, csak hogy ne nekem kelljen őt megműtenem. Már két óra van, egy órája volt, hogy velem nevetett még, de most pedig a kések alá dugták. Nem bírtam leülni és folyamatosan jártam fel állá, közben a körmömet rágtam.
Kérlek istenem, mentsd meg őt. Eltelt két óra, de még mindig semmi hír. Éppen kijöttem a mosdóból amikor megláttam az orvost.
- Ohh hát itt vagy Dr. Ravi.
- Nah, hogy ment?
- Remekül, sikerült eltávolítani.
Egy nagy kő eset le a szívemről. Másnap felébredt Vivi és meglátogattam. Végül is én lettem az ő orvosa, aki vizsgálja majd ezek után.
Olyan boldog vagyok vele, nem bántam meg, hogy azon az éjszakán elmentem hozzá, sőt nagyon örülök. Ha akkor nem mentem volna el, akkor ő már nem élne és nem tarthatnám az öleimben.

OneShot (Hongbin)

Nagyravágyó nő vagyok, nem szeretem ha megmondják mit csináljak. Mindenemmel meg vagyok elégedve, gazdag vagyok és szép. Ennél több nem is kelhet egy magamfajta nőnek. Az apám egy hotel elnöke, szóval a családom alapból gazdag és nemes. Én pedig az édesanyámat követem, mindig ő volt nekem a példaképem. De az anyám még kiskoromban meghalt, szóval csak apa van nekem. Anyám modell volt, ahogy most én is. Mindenki mondja, hogy tőle örököltem a szépségemet és tehetségemet. Apám szerint mindent tőle örököltem, ugyan olyan makacs vagyok mint amilyen ő volt, mindig visszabeszélek és ami még jobban rám jellemző, nem szeretek veszíteni.
Mikor végeztünk a mai fotózással úgy gondoltam meglátogatom apámat. Mikor kiértem az autómat kerestem, de hirtelen riporterek támadtak le. Fogalmam sincs mit akarnak most.
- Elnézést kisasszony igaz, hogy eljegyezték egymást a Kim elnök fiatalabbik fiával?
Mégis miről beszélnek, milyen eljegyzésről hablatyol itt nekem. Éppen kinyitottam a számat amikor valaki hátulról átkarolt és elvezetett a kocsimig. Mikor beült mellém lassan felé fordultam. Majd ő is rám nézett.
-Omo milyen helyes.
- Tessék?
Hirtelen felkaptam a fejem, istenem hangosan gondolkoztam. Összeszedtem magam.
- Ön kicsoda? Kérdeztem.
- Az ön új testőre.
- Mi? Testőr, minek?
- Sokat kérdez és sokat beszél. Majd az elnök úr mindent elmond.
Milyen faragatlan egy alak. Hogy mer így beszélni velem? Szóra nyitottam a számat,de akkor felemelte a kezét.
- Shh, ne beszéljen.
Még a szavak is belém fagytak, a szám pedig nyitva maradt a soktól. Le... le... lepisszegett engem. Éreztem, hogy kezd forrni az agyvizem. Mély levegőket vettem, így nyugtatva magam. Mikor megérkeztünk nem vártam, hogy kinyissa nekem az ajtót, kirohantam és apámat kerestem. Mikor észrevettem oda mentem hozzá, ő meg nagy mosollyal válaszolt mikor meglátott.
- Apa mi ez az egész? Ki ez az örült?
- Nyugalom drágám.
- Legyek nyugodt, hogyan?
- Élőszőr is, halottad a híreket? Gondolom elleptek az újságírók.
- Igen elleptek. Mégis miről beszéltek? Gondolom nem igaz amit mondtak, biztos vagyok benne, hogy szóltál volna nekem.
- Kmm, igaz amit mondtak.
Nagy szemekkel néztem rá, nem akartam elhinni, még hogy én férjhez megyek?
- Ő pedig a testőrőr lesz, amíg le nem megy az esküvő.
- Apa, hogyan képzeled, hogy nélkülem döntesz?
- Elhatároztam, hogy itt az ideje, hogy férjhez menny.
- De én nem akarok olyanhoz menni akit nem szeretek. Apa kérlek mond le ezt az egészet. Kérlek.
- Nem, elhatároztam.
- APA!!
- ELÉG, férjhez mész és kész.
Szó nélkül otthagyott. Leültem a kanapéra mert úgy éreztem, hogy nem tudok tovább állni. Nem tudom beteljesíteni anya utolsó kívánságát. ,,Kicsim... te ne legyél olyan bolond mint én. Olyanhoz meny hozzá akit szeretsz és akkor boldog lehetsz, nem mint én." Sajnálom Omma, nem tudom betartani. Éreztem, hogy könnyek szúrják a szememet. Mikor felálltam észre vettem a férfit aki engem néz. Megakartam kerülni, mikor felém nyújtott egy zsepit. Soha sem szerettem amikor sajnálnak. De most valamiért jól esett a közelsége.
- Lehet egy kérésem? Kérdeztem.
- Persze, mi lenne az?
- Vigyél el olyan messze amilyen messze csak lehet. Ma nem akarok itthon lenni.
Felmentem a szobámba és átöltöztem, mikor lementem ő már várt rám. Beültem a kocsiba és bekötöttem magam, majd elindultuk. Az úton nem szólatunk meg, majd bekapcsoltam a rádiót amiben egy szomorú zene ment.
http://www.youtube.com/watch?v=3GvA7NkKsSs&list=PLhYELPXOeZRJHQaZeUfOyARkhpWBWtBcr
Becsuktam a szemem és megadtam magam a zenének. Majd mikor kinyitottam, a mellettem ülő férfira néztem.
- Még a nevét sem tudom.
A férfi kérdő tekintettel nézet rám.
- Ohh igen. Szólítson csak Hongbin-nak.
- Szép név, ön pedig nyugodtan tegezhet. Neked csak Zsófi.
- Értettem kisasszony.
- Jáá, most mondtam, hogy tegez és Zsófi.
- Elnézést Zsó... fi.
- Ez az, majd belejössz, de hova is megyünk?
- Titok.
Több mint két órába telt mire megérkeztünk. Mikor kiszálltam nem akartam hinni a szememnek.
- Ez... ez gyönyörű.

- Örülök, hogy tetszik. Még a szüleimmel szoktam ide lejönni. De amióta már egyedül vagyok, azóta nem mindig járok le ide.
- Miért?
- A szüleim meghaltak autó balesetben, és én voltam a hibás.
- Mi? Miért?
- A szülinapom volt éppen és leakartam menni a tenger partra, de apám mondta, hogy most nem jó mert sokat eset az eső és veszélyes. De én erősködtem, anya mellém állt. Éppen egy kanyarban mentünk, amikor egy nagy kő csúszott le a hegyről pont az autó elé. Apa gyorsan elkormányozott, de lezuhantunk a szakadékba, én túl éltem, de ők nem.
- Nem te vagy a hibás.
- De igen, de már rég elfelejtettem.
Láttam rajta, hogy még mindig bánta, így gyorsan kitaláltam valamit. Megfogtam a kezét és bevezetem az erőbe. Nem tudtam merre megyek és azt sem, hogy mit csinálok csak futottam előre. Közben élveztem a lágy szellő fuvallatát. Egy nagy fűzfához értünk, amikor megpillantottam egy tavat.

- Huha, ez gyönyörű és nézd, milyen tiszta a víz. Még a halakat is látom.

- Akkor mit szólnál ha fognák egyet?

Feltűrte a nadrágját majd a pólóját és levette a cipőjét, majd bement a vízbe. Mikor meglátott egyet odakapott, de nem sikerült. 

- Jáá segíthetnél.

Nevetve utána mentem. Majd a kiszemelt halra koncentráltunk. 

- Jobbra, most balra, felém hajtsa. 

Mikor a hal felé ment, gyorsan benyúlt a vízbe és megfogta. 

- Sikerült. 

Felugrottam örömömben. Kimentünk és megraktuk a tűzet. Hongbin megpucolta a halat.

- Nagyon értesz hozzá. Mondtam.

- Sokat csináltam apával. Anya megtanította, hogy hogyan kell megpucolni. 

- Én soha sem voltam ilyen helyem a szüleimmel, de még kirándulni sem voltunk. Anyával mindig elmentünk biciklizni, de mikor kezdet megbetegedni, nem tudott kimozdulni, így azóta nem voltam sehol. Apa nem is enged sehová, és most ez a házasság. 

- Nem akarja a házasságot? Kérdezte.

- Ki akarná? Te se örülnél ha olyanhoz kellene menned akit életedben nem láttál. 

- Igaz.

Lassan elfogyasztottuk a halat, majd mind ketten bementünk a vízbe. Olyan jó érzés. Hongbin felvett egy lapos követ és elkezdet kacsázni vele.

- Huha nekem soha sem sikerült. Mondtam.

- Gyere megmutatom. 

Odamentem ő pedig a hátam mögé állt. A mellkasa a hátamhoz ért, és éreztem a hajamon a leheletét, a jobb kezével megfogta az enyémet, míg a bal kézével a derekamat. Éreztem, hogy az arcom kezd elpirulni és a lábaim elkezdtek remegni. Mikor befejezte elengedett, én meg eldobtam a követ. Mikor láttam, hogy sikerül, jókedvembe átöleltem Hongbint. Mikor rájöttem mit csináltam, gyorsan elhúzódtam tőle. Gyorsan meg akartam szüntetni ezt a ciki helyzetet így gyorsan kitaláltam valamit.

- Hongbin.

- Igen?

- Ne mozdulj meg.

- Miért?

Lassan megmutattam neki, hogy a lábánál egy kígyó van. Még kitalálnom se kellet semmit, a kígyó éppen jól jött, hogy elfelejtsük amit csináltam. Nem mert lenézni és engem nézet.

- Ne mozdulj meg, de a lábadnál van egy... kígyó.

- Mi? Kí... KÍGYÓÓÓ??? 

Olyan gyorsan elkezdet szaladni, hogy szinte semmit sem láttam belőle. Mikor utánanéztem már az erdő szélébe volt. Hangosan felnevettem.

- Jáá mit nevetsz, inkább te is gyere ki.

Lassan kiballagtam és összeszedtem a cuccaimat, de még akkor is nevettem.  

- Tudod, még soha sem láttam ilyen gyorsan futni valakit. Hehe. 

- Nevetsz.

Hátulról felkapott a hátára. Hiába kiabáltam és kapálóztam nem tett le. 

(Hongbin) 

Halkan hallgattam az éjszaka hangjait. Halottam ahogy halkan fúj a szél. Ahogy a békák beszélgetnek. Közben a nő alvó testét néztem, ahogy a besütő holdfény megvilágítja az arcát. Olyan gyönyörű. Lassan megindultam felé és leültem mellé. A haját eltűrtem a füle mögé. Az ujjaim az ajkaira vándoroltak.

- Milyen puha. Milyen szép. 

Gyorsan kivertem a fejemből. Nem gondolhatok ilyenekre, én soha sem lehetek vele együtt. Mind kettőnknek más az élete. 

Valahogy elnyomott az állom. Arra ébredtem fel, hogy valaki rajtam fekszik. Mikor kinyitottam a szemem, megláttam Zsófit ahogy mosolygó arccal néz rám.

- FELKELNI ÁLOMSZUSZÉK!! 

A kiabálására egyből felébredtem és kiugrottam az ágyból.

- Te... te... hagyjuk. Nem kellet volna kiabálnod, így is feltudok kelni. 

- Persze. Gyere menjünk sétálni. 

- Mi? De én éhes vagyok. 

Kiszálltam az ágyból és lementem a földszintre, és megéreztem valami. Mikor megláttam nagyra nőttek a szemeim. Az asztalon kész étel volt megterítve. Volt friss hal és gyümölcs. 

- Ezeket te csináltad?

- Miért, szerinted ki. Korán felkeltem és lementem a tóra. Mindent úgy csináltam ahogy te mutattad. 

Nem hiszem el, nagyon félre ismertem. Mikor megettük elindultunk sétálni. Ma is nagyon szép időnk van. Zsófi előttem megy és nagyon boldog. Minden egyes virágot megszagol, és összevissza nevetgél. Annyira gyönyörű. Hirtelen megállt és megfordult, majd engem nézet. 

- Mi az? Van valami az arcomon?

- Én mindent köszönök, még soha sem éreztem magam ilyen jól és.... azt hiszem, hogy... megkedveltelek.

Nem akartam elhinni amit mondott, pedig itt áll előttem. De miért dobog így a szívem. Lassan elindultak a lábaim, majd a karjaimba zártam és megcsókoltam. Soha nem akarom, hogy vége legyen ennek a csóknak. 

 Kéz a kézben sétáltunk vissza, de akkor hirtelen megcsörrent a telefonom. Nem hittem, hogy itt is van jel. 

- Igen?

- Mégis hol a francban vagytok? 

- Elnök úr.

- Azonban hozd haza, nem akarok semmilyen kifogást értve vagyok? És... ki... vagy rúgva. 

Mikor letette a telefont, Zsófira néztem aki rám mosolygott. Nem tudom betartani az ígéretemet, amit előbb ígértem meg neki. ,,Hongbin, ígérd meg nekem, hogy soha nem hagysz el apám miatt, mindig mellettem leszel."

Visszafelé nem szóltam semmit Zsófihoz. Csak halkan vezetem és hallgattam, ahogy Zsófi dudorászik. Mikor megérkeztünk kiszálltam és kinyitottam az ajtót. Zsófi belém karolt, de akkor leszedtem a kezét rólam. Csak nagy szemekkel nézet rám. 

- Még is hol voltatok?

Az elnök lépet ki az ajtón is megragadta Zsófit. 

- Apaaa. Engedje el. 

Kiszabadította magát és odajött mellém.  

- Mi egy pár vagyunk. 

Nagy szemekkel néztem Zsófira majd az elnökre aki nagyon mérgesen nézett. Csak azt láttam, hogy egy kéz lendül felém, majd a fájdalmat az arcomon. 

- Mégis mit képzelsz magadról? Nem elég, hogy elvitted éjszakár akkor még együtt vagytok? Nah, ne vicceljetek, ti... soha nem lehetek együtt. Most pedig Zsófi menj fel a szobába és köszönj el tőle, mert ki van rúgva.

- Mi? Apa ezt nem teheted. Miért mondasz meg mindent, hogy mit csináljak? Elegem van, én pedig akkor is Hongbin-nal megyek.

Beszállt az autóba, de odamentem és kinyitottam az ajtót.

- Mi a baj? Szállj be és menjünk.

- Nem tehetem Zsófi, neked van családod, ne dobd el miattam. Kérlek. Sajnálom, de nekem mennem kell. 

- Nem értelek, megígérted. 

Kiszállt a kocsiból és rám nézett, mint egy kiskutya aki nem akarja elhinni, hogy a gazdája elhagyja. 

- Sajnálom, de nem hittem, hogy elhiszed amit mondtam. Mi soha sem passzoltunk össze. Most pedig megyek, ég veled kisasszony. 

Beültem a kocsiba és elhajtottam, még utoljára kinéztem a visszapillantottam és megláttam Zsófit. A szívem belefájdult ahogy a síró arcát néztem. Ég veled szerelmem. 

(Zsófi)

Eljött az esküvő napja és azóta soha sem láttam őt. Hiába kerestem, nem találtam. A házasságba is belekellet egyeznem. Éppen a tükörben néztem magam, egy menyasszonynak boldognak kellene lennie, hogy ilyen szép ruhát viselhet, de én egyáltalán nem vagyok az. 

 Hiába könyörögtem apának, meg sem hallgatott. 

- Kisasszony látogatója van. 

Bólintottam, hogy engedjék be. Mikor megfordultam nem akartam elhinni amit láttok. 

- Hongbin... te... miért?

- Rég láttalak. Hiányoztál. 

Éreztem, hogy egy könnycsepp hullik le az arcomon. Az ölébe ugrottam és olyan szorosan öleltem át, amilyen szorosan csak lehetett. 

- Soha, de soha ne csináld ezt. Tudod, hogy mennyire hiányoztál?

- Tudom, te is nekem. Most pedig gyere velem. 

- Hova?

Megfogta a kezem és kivezetett. Beültünk az autóba és elmentünk jó messze a tetthelyszínétől. 

Egy évvel később. 

Apám nem kereset és én se őt, még mindig modellkedek és az én drága férjemmel éllek ezen a csodás helyen. Ahol először voltunk együtt. Soha sem unom meg az erdő friss illatát.  

OneShot (Junho)

Ég és föld között élek. Nem vagyok se gazdag se szegény, átlagos lány vagyok. Nem nevezhetem magamat szépnek, és a legcikibb, hogy húsz éves vagyok, de még nem volt barátom. Állandóan nyaggat anya, hogy ideje lenne már ha szereznék magamnak. De nem járok el semmilyen buliba, inkább magamnak való vagyok. Szeretem ha magam körül minden a legnagyobb rendben megy. Nem szeretem ha rumlis a szobám vagy akár a házam. A munkám nem egy álombeli, de ha kell a pénz akkor muszáj valamit dolgoznom. Egy cégnél dolgozom ahol már-már én vagyok a kiszemelt áldozat, mindig engem ugráltatnak. Ide-oda rohangálok, még ebéd szünetem sincs, hála a kedves főnökömnek. Állítólag asszisztensnek vettek fel, erre jött a bombázó nő és kilökött a helyemről. Szóval most én vagyok mindenkinek a fuvarosa.
Lassan kiszállok az ágyból és egyből a fürdőszobába battyogok be félkomásan. Mikor belenéztem a tükörbe, mint általában most is megijedtem a látványomtól. Megmostam a fogam, majd megfésülködtem. Kiválasztottam a nem divatos ruháimból egy egybe részes szoknyát. Soha sem érdekel annyira a divat.

   Mikor elindultam már így is késésben voltam. Szaladtam a buszmegállóig, de nem lekéstem.
- Remek ennél jobb már nem is lehetne.
Gyorsan összeszedtem magam és elkezdtem szaladni. Mikor végre odaértem addigra tiszta víz voltam, de nem csodálom hiszen nagyon meleg van kint. Beszálltam a liftbe és hála nem volt bent senki. Elkezdtem magam legyezni, felkötöttem a szemembe logó hajamat. Nagyon viszked a hátam, mivel még vissza van három emelet, így úgy gondoltam megvakarom. Éppen kicipzároztam a hátánál, amikor kinyílott a lift ajtaja. A legdögösebb pasi állt előttem, és engem nézett nagyra nőt szemeivel. Gyorsan összeszedtem magam és nekidőltem a falnak, hogy ne lássa csupasz hátamat. A férfi az öklét a szájához emelte és elkezdet köhögni, majd kurta mosoly jelent meg az ajkain. Most... most kinevetett engem? De égő. Mikor felnéztem a férfi engem nézett.
- Elnézést kisasszony, de a lift.
- Jaa, elnézést.
Megnyomtam a gombot és síri csend borult ránk. Még mindig ég az arcom, és nem merek ránézni. De hirtelen a férfi rám nézett.
- Ön hol dogozik?
Felnéztem rá és akkor eszembe jutott az előbbi incidens. Megint éreztem, hogy kezd égni az arcom.
- Én... én divat részlegen. A tizennegyedik emeleten. Ön?
- Én a tizenötödiken, hogy-hogy még nem találkoztunk?
- Nem tudom, általában nem ilyenkor szoktam jönni. Most késésben vagyok.
Istenem, milyen jóképű. Hogy lehet, hogy még nem láttam.
- Ha szabad kérdeznem, mi a neve?
- Orsós Melinda, de inkább Meli. Az öné?
- Lee Junho. De csak Junho. Mikor végez?
- Tessék?
- Ne vegye tolakodásnak, de megszeretném hívni egy italra.
Nem hiszem el, pont engem meg szeretne hívni. Engem?
- Fél nyolc felé?
- Ohh remek, akkor megvárom.
Éppen kinyílott az ajtó és elköszöntem, majd kiléptem, de még mindig sok alatt vagyok. Vajon viccelt? Mikor lejárt a munka ideje, bementem a mosdóba és megnéztem magam. A hajam összevissza van, a ruhám tiszta gyűrőt és a szagomról nem is beszélve.
(Junho)
Mikor leértem már fél is elmúlott. Vajon végzet már, vagy talán megijedt és elment? Nem hinném. Ki tudna nekem ellenállni? Kinéztem a kocsi ablakán és akkor vettem észre, hogy éppen felém tart.

Tényleg elhitte, hogy én vele akarok enni? Milyen vicces lány. Nagy mosollyal kiszálltam és intettem neki. Mikor észrevett elmosolyogta magát. Kinyitottam az ajtót és beszállt.
- Azt hittem, hogy dobott engem.
- Miért? Talán sokat várt?
- Persze sokat várok mindig olyanra aki tetszik.
Láttam rajta, hogy elpirul. Tényleg bevett mindent.
- Hova megyünk?
- Először is gondolom meg akar szabadulni a munka bűzétől?
- Honnan tudta?
- Láttam, hogy ide-oda szaladgál, nagyon fárasztó lehetett.
Csak bólintott, majd elindultunk. Mikor megérkeztünk az egyik kedvenc butikomhoz vittem. Az eladók már nagyon jól ismertek, így az én ízlésemnek választottak Melinek ruhát. Mikor kilépet nagyon meglepődtem, rá se lehet ismerni. De hiszen gyönyörű.

Gyorsan kivertem a gondolatokat a fejemből és elindultunk egy étterembe. Mikor odaértünk egy felszolgáló odavezetett az asztalhoz. Míg vártuk az ételt, közben őt néztem. Nem bírtam levenni a szemem róla.
- Abban tisztában van, hogy milyen gyönyörű?
- Tessék, még hogy én gyönyörű? Áhh dehogy.
- Pedig igen.
Mikor nekiálltunk enni, közben folyamatosan beszélgettünk. Elmondtuk egymás életét, és még soha sem éreztem magam ilyen jól. Mikor végeztünk lementünk a partra.
- Hát nem csodálatos?
- De az, gyönyörű.

Míg Meli élvezte a látványt én addig néztem az arcát. Olyan boldog és olyan gyönyörű. A kedves mosolya olyan boldoggá teszi a szívemet. Fogalmam sincs miért érzek így, nem szabadna. Hirtelen hideg vizet éreztem az arcomon. Mikor felnéztem akkor vettem észre, hogy honnét származik.
- Most kezd félni.
Bementem én is a vízbe és Meli elkezdet futni, én pedig utána futottam. Mikor elértem megragadtam és felemeltem. Majd a homokba dőltem és magamra húztam. A haja az arcomba lógott, és mind ketten lihegve nevettünk. Majd egymás szemébe néztünk. Fogalmam sincs, hogy mióta nézzük egymást, de a szívem elkezdet hevesen verni. Eltűrtem a haját a füle mögé, és végig simítottam a kezem a puha arcán. Majd megpusziltam az ajkait, mikor nem ellenkezett megcsókoltam. Belevesztem az érzésbe és a finom illatába.
Kézen fogva mentünk vissza az autóig. Majd hazavittem, az ajtónál újra megcsókoltam és elköszöntem tőle.
(Meli)
Még soha sem voltam ilyen boldog. Nem hiszem el végre van barátom és nem is akár milyen. Annyira boldog vagyok. Másnap megint elmentünk vacsorázni és minden nap meglepet valamivel. Ma egy gyönyörű nyaklánccal lepet meg.

- Nagyon szép köszönöm.
- Szívesen.
Megfogta az arcom és gyengéd puszit nyomott az arcomra, majd az ajkaimra. Majd szorosan magához húzott és megcsókolt. Mikor elváltunk a szemembe nézett.
- Ígérj meg nekem valamit.
- Mi lenne az?
- Ha bármi olyat hallasz rólam, vagy ha valami rossz hírt hallasz akkor velem beszéld meg, jó?
- Mi a baj?
- Csak ígérd meg, hogy nem futsz el előlem.
- Rendben ígérem.
Egy csókkal pecsételtük le.
Mikor hazaértem és elment, már akkor hiányzott. Tudtam, hogy holnap nem láthatom mert elkellet utaznia. Amióta vele járok én is megváltoztam, elkezdtem érdeklődni a divat iránt. Többet töltök reggel a tükör előtt.
Másnap reggel sokkal boldogabban mentem dolgozni. Most már máshogy bánnak velem hála Junho-nak.
- Meli lefénymásolnád ezt nekem?
- Persze.
Elindultam és közben a kedvenc zenémet dúdoltam, majd hangokra lettem figyelmes. Mikor közelebb értem egyből felismertem, de nem lehet Junho itt. Kinéztem a folyosóra és megpillantottam. Talán nem kellet mégse elmennie, de akkor miért nem hívott? Éppen köszöntem volna mikor meghalódtam, hogy az én nevemet mondják.
- Mi van Melindával?
- Semmi mi lenne?
- Csak, hogy halad a fogadás?
Milyen fogadásról beszélnek?
- Jól megy.
- Halódtam, hogy kicsit megváltoztattad.Mikor megláttam alig akartam elhinni, hogy ő tényleg az a lány.
- Igen.
- Nah és mikor döngeted meg? Meddig is van a fogadás határa?
- Még van időm.
Nem hiszem el amit hallottam. Nem... ez nem lehet igaz. Az egész csak fogadás volt? Annyira meglepődtem, hogy nem vettem észre a felém közeledő férfikat.
- Meli? Hát te?
Felnéztem rá és akkor jöttem rá, hogy az egész egy átverés volt. Csak kihasznált engem.
- Hogy... hogy gondolhattam, hogy te leállsz velem?
- Mi? Meli... mi hallottál?
- Mindent. MINDENT TE IDIÓTA.
- Meli mindent megmagyarázok.
- Mit? Nem érdekelsz többé, hagyj békén és soha, de soha ne kerülj a szemem elé.
Éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. Hogy lehettem ekkora bolond, hogy nem vettem észre?
(Junho)
Hiába rohantam utána nap mint nem, még csak rám se nézett. Nagyon nagyot vétkeztem a szemébe és lehet, hogy soha sem tarthatom többet a kezeimbe. Hogy lehettem ekkora bolond, miért kellet beleszeretnem?
Az ajtaja előtt állva annyira fáj a mellkasom kezemet felemeltem, hogy bekopoghassam, de nem merek. Éppen elhatároztam magam, de akkor kinyílott az ajtó. Az a nő állt előttem akit a világon a legjobban szeretek.
- Te mit keresel itt?
- Meli had magyarázzam meg.
- Nem kell.
Éppen el akart haladni mellemet amikor visszarántottam.
- Miért nem értesz meg? Nőj fel kérlek. Nekem most mennem kell, várnak.
- Ki?
- Randim lesz, talán baj nem vagyok a barátnőd.
- DE AZ VAGY, soha, de soha nem szakítottam veled és nem is fogok. Most hogy tudom hogy hova akarsz menni, így egyáltalán nem engedlek el.
Berántottam a házba és bezártam az ajtót.
- Engedj el hallod?
- Hiába kiabálsz, te az enyém vagy. Sajnálom tényleg sajnálom. Igen fogadtam a haverokkal, de beléd szerettem és nem az volt már a szándékom, hogy lefeküdjek veled. Egy boldog életet akartam melletted.
- Elcseszted, nekem te voltál az első szerelmem, ezért sem tudok megbocsátani.
Kiakart szabadulni a fogásomból, de akkor neki löktem a falnak és lefogtam a két kezét majd megcsókoltam. Meglepődtem mert nem ellenkezett, sőt átkarolt és visszacsókolt. A végén valahogy az ágynál kötöttünk ki. Levettem a pólóját és lassan haladva végig csókoltam a puha hasát majd a mellét. Közben felnyögött amitől jobban élveztem az egészet. Levettem a nadrágom és bevezetem a kemény férfiasságomat. Amitől felkiáltott, de egy csókkal elnyomtam. Lassan mozogtam benne és egyre jobban élveztük. Mikor hirtelen mind ketten a csúcsra értünk lihegve nevetünk el magunkat.

Orsós Melinda remélem nem okoztam csalódást és remélem tetszik :D




   

OneShot (Tao)

“Ha talán nem hagytam volna ott és vele maradtam volna, akkor talán még most is vele lehetnék.”

 Kifelé néztem az ablakon és csodáltam, hogy milyen gyönyörű ez a nap is. Ennél boldogabb nem is lehetnék. Hátranéztem és azt a nőt néztem, aki az egész világot jelentette számomra.  Akkoriba annyira szerettem, hogy még az életemet is feláldoztam volna érte. Azon a napon odamentem hozzá és a karjaiba temettem magam, közben gyenge kényeztetésével kényeztettet. Olyan jól éreztem magam a karjai közt. Felnéztem rá és a legszebb mosolyával nézet le rám. A kezemet az arcához emeltem és elkezdtem simogatni, olyan puha az arca és olyan gyönyörű. Rátértem az ajkaira majd feltérdeltem, hogy vele szembe legyek és az ajkaimat az övér tapasztattam. Olyan meleg és puha. Az egész lényébe beleszerettem. De akkor hirtelen csengettek kinyitottam az ajtót és a legrosszabb álmomba se kívántam volna. Egy katona állt ellőttem és egy levelet nyújtott át. Remegő kezemmel átvettem majd gyorsan elraktam a zsebembe, hogy véletlen se lássa meg a szerelmem. Mosolyt csaltam az arcomra és visszamentem mellé. Egész éjszaka csak ezen járt az eszembe, nem bírtam elaludni. Felkeltem és kivettem a kabátomból a levelet, lassan és óvatosan kinyitottam. Mikor végig olvastam már semmitől sem lepődtem meg, hiszen előre tudtam mit ír a levél. Hangosan kifújtam a levegőt és széttéptem a levelet majd elégettem egyesével. Úgy gondoltam, hogy képtelen lennék itt hagyni egyedül őt. Másnap el kellet mondanom neki. Odamentem mellé és segítettem neki pucolni a zöldséget. Majd ránéztem és nagy szemekkel nézet fel rám.

-          Valamit mondanom kell neked és jól figyelj. Közelebb léptem és megfogtam a két vállát. – Besoroztak katonának, szóval holnap bekel mennem és nem tudom mikor jövök vissza. Láttam rajta, hogy meglepődőt.

-          Szóval… holnap elkel menned? Bólintottam és akkor egy könnycsepp hagyta el a szemét ezzel megszegve az ígéretemet. Mert megígértem, hogy soha nem siratom meg. Átöleltem és jól szorosan magamhoz szorítottam. Képtelen leszek elengedni őt. Egész nap vele voltam és láttam rajta, hogy próbál kedves lenni és próbál mosolyogni. Az utolsó éjszakát a karjaiban töltöttem. Másnap összepakoltunk és kikísért a kocsihoz ami engem várt. Bepakoltam a cuccaimat majd odamentem hozzá és megfogtam a két kezét.

-          Nem tudom, hogy ott kint mi lesz velem, de ne várj rám. Nem tudom, hogy túl élem-e vagy, hogy meg halok-e, szóval kérlek, legyél boldog. Megfogtam az arcát és letöröltem a könnyeit majd megcsókoltam olyan hosszan ahogy az idő engedte. Még mindig a kezét fogtam egyre távolodtam tőle, de amíg a kezét tudtam fogni nem engedtem el. Majd hirtelen elváltak egymástól a kezeink és akkor elkezdet felém futni.

Beszálltam a kocsiba és a tükörben néztem, ahogy felém fut. A könnyeimmel küszködtem, de nem sikerült a könyökömet a térdemre hajtottam. Hallottam, ahogy a nevemet kiáltja majd még egyszer. Nem bírtam tovább megállított a kocsit és felé futottam és mikor odaértem a karjaimba zárta.

-          Soha, de soha nem engedlek el. Nem bírom megtenni. Egymás karjaimban sírtunk. – Jól figyelj, ha rájönnek, hogy nem mentem el, akkor keresni fognak, szóval most el kell mennünk innét. Megfogtam a kezét és gyorsan összepakoltunk majd elindultunk a buszmegállóba. Beraktuk a csomagokat és akkor megláttam két katonát, akik átnéztek minden egyes buszt.

-          Minket keresnek. Mondtam. – Szállj fel én majd később utánad megyek.

-          Mi? Mi lesz veled Tao?

-          Mondtam, hogy megkereslek bárhol vagy. Nem engedem, hogy téged bántsanak. Megcsókoltam és elkezdtem futni, visszanéztem és megláttam, ahogy engem néz az ablakon át és integet. Elmosolyogtam magam. Kerestem gyorsan egy kocsit kinyitottam és elkezdtem elindítani, mivel kulcs nem volt benne megpróbáltam a zsinórokkal.

-          Gyerünk már. Halottam, hogy valaki nekem szól és mikor felnéztem megláttam a két katonát, akik felismertek, elkezdtek felém futni, de akkor sikerült beindítanom. Mikor sikerült leráznom őket a busz után vettem az utat. Megkönnyebbültem mikor felismertem a buszt. Közelebb mentem. Észrevettem, hogy egy vízcsepp hullott a szélvédőre és elkezdet esni az eső. Hirtelen Megállt a busz, kinéztem és megláttam, hogy átnézik. Kiszálltam és megkerestem és intettem neki, hogy szálljon ki. Gyorsan leszállt majd felém futott. Éppen beszálltunk volna a kocsiba amikor fegyver kattanásra lettünk figyelmesek. Felnéztünk és megláttuk, hogy egy katona felénk tartsa a pisztolyt.

-          Kezeket fel és ne moccanjatok meg, mert akkor lövök. Oda jöttek hozzám és megkötözték a kezem.

Renire néztem, aki nagy szemekkel nézet rám. Oda mentek hozzá és megfogták, majd elkezdték elvezetni, próbált kiszabadulni, de a katonák erősebbek voltak.

-           Legalább had köszönjek el. Ordibáltam rájuk majd elengedtek. Odamentem és átöleltem. – Nem gondoltam volna, hogy újra el kell búcsúznunk, annyira sajnálom.

-           Kérlek, gyere vissza hozzám. Megcsókolt, utoljára jól megnéztem és a katonák elvezettek.

Négy évvel később.

Éppen hazának tartottam, végre vége van a háborúnak és végre vele lehetek. Mikor megérkeztem az volt az első, hogy ahhoz a házhoz mentem ahol mondtam neki, hogy várjon. Benyitottam, de nem volt ott, megkérdeztem a szomszédokat akik azt mondták, hogy soha nem költözött ide egy fiatal lány. Körbeutaztam mindent sehol sem találtam, egyre jobban féltem és aggódtam. Bementem a katonaságra és kikérdeztem, hogy mi van azzal a lánnyal, akit velem fogtak el. Nem sokat tudtak róla csak annyit, hogy elengedték egyből és felszállt a buszra. Egyből a volánosokhoz mentem. Elkértem a négy éves felvételeket belenéztem és akkor megláttam magunkat a felvételen. Az őr megnézte a buszt.

-           Uram nagyon sajnálom, de ez a busz…

-           Mi van a busszal?

-           Mikor elindult nem messze megcsúszott és egyenesen a szakadékba zuhant.

-           Mi? Nem hittem el amit mondott az nem lehet igaz. Nem halhatott meg. – És voltak… túlélők?

-           Sajnálom, de nem. A térdeim összecsuklottak alattam, nekidőltem a falnak és elkezdtem ordítozni. Csapkodtam magam, de semmivel nem volt jobb.

Pér hónappal később.

Ma is hideg van, látom a leheletemet. A temetőbe sehol senki csak én voltam egyedül. Lenéztem a sírra és megláttam Reni képét és az volt odaírva élt tizenkilenc évet. Letettem a csokor rózsát. Megpusziltam a képet majd egy könnycsepp hullott le az arcomon.

-           Ha talán nem hagytalak volna ott és veled maradtam volna, akkor talán még most is veled lehetnék. Elindultam csendben és hallgattam a szellőt ahogy az ágakat csapkodta és egy varjút ami halkan károgott. 

OneShot (Kai)

Ahogy az órán figyelek olyan érzésem támadt mintha engem néznének. Nem akartam foglalkozni vele, mert akkor nem tudok figyelni a tanára. De egyszerűen nem szeretem, ha sokáig néznek jobban szeretek láthatatlan lenni mások szemébe. Hátranéztem és megláttam, hogy az iskola legrosszabb fiúja bámul engem. Gyorsan előre fordultam. Mikor kicsengettek kirohantam az osztályból csak, hogy ne fussak vele össze. Felmentem az iskola tetőterébe. Itt olyan csendes és nyugodt minden. Kikészítettem az ebédemet és éppen ettem volna, amikor valaki kikapta a kezemből. Felnéztem és az a fiú nézett velem szembe, ijedtembe hátra ugrottam.

-          Talán ennyire félelmetes vagyok? Nem hinném. Leült velem szembe és engem nézett. Nem mertem a szemébe nézni, annyira félek. Óvatosan odanyúltam az ételér, de akkor megfogta a kezem.

-          Meg se kínálsz, talán láthatatlan vagyok?

-          Mit akarsz? Lenézett az ételre majd felnézet rám és akkor leeset, hogy az én ételemet akarja. Odaadtam neki és gyorsan felkeltem, összepakoltam és óvatosan kikerültem, de észre se vettem, hogy ott hagytam csak ette az ételt. Bementem a női mosdóba és korgott a hasam.

-          Minek adtam oda? Nagyon éhes vagyok. Mikor kinyitottam az ajtót vele találtam magam szembe és a doboz tartotta velem szembe.

-          Tessék. Elvettem tőle és ott hagyott.

Másnap reggel a szekrényemnél egy cetli volt. Elolvastam és nem akartam elhinni. Biztos, hogy ma nem kap semmit. Ebédkor nem akartam az osztályba ebédelni így felmentem megint. Leültem és a fülhallgatót bedugtam a fülembe. Bekapcsoltam az egyik kedvenc zeném, majd kicsomagoltam az ételt. Mély levegőt vettem és éppen a számhoz emeltem, amikor megint megláttam a fiút, de most nem ijedtem meg.

Felé emeltem és a pálcámról leharapta a szushit. Valamiért sajnálatot éreztem iránta. Mély levegőt vettem.

-          Talán nincs ételre pénzed? Felnézet rám.

-          Ja, nem úgy vagyok mint egyesek. Majd bekapott még egy szushit.

-          Csak hogy tud én sem vagyok gazdag sőt egyedül élek.

-          Akkor ezeket te csináltad?

-          Igen én, mivel anya hamar meghalt így megtanultam.

-          Nagyon finooom. Kaphatok még?

-          Persze egyél. De mi a neved?

-          Kim Jong In, de csak szólíts Kainak és neked?

-          Bogi. Olyan aranyosan evett, mint egy kisfiú. Elmosolyogtam magam.

Minden egyes ebédem így telt, hogy vele ettem és nevettem. A szomorú napjaimat elfelejtettem és találtam magamnak egy rendkívüli barátot. Hazafelé tartottam, amikor valaki megijesztet hátúról. Minden nap vele mentem haza. Az ajtónál mindig integetett. Másnap délbe vártam rá, de nem jött. majd így ment minden egyes nap. Éppen hazának tartottam, amikor négy fiú jött felém.

-          Hello cica, nem jössz velünk inni valamit?

-          Én most nem igazán érek rá, elnézést. Éppen kikerültem volna őket mikor az egyik hátulról megragadót. Majd a másik kettő lefogott. Sikítottam, de senki sem járt erre. ledobtak a földre és elvágták a felsőmet. Hangosan sírtam és kiabáltam.

-          Segítség. Kai ments meg. Akkor egy motor hanga hallatszót odanéztünk és megláttam egy fiút aki éppen vette le a sisakját és egyből felismertem.

-          Kaiiiii.

-          Kuss te ribanc. Befogta a számat a másik kettő elővették a kést, próbáltam figyelmeztetni Kait, de

nem tudtam. Felé rendítették a kést, de kikerülte. Majd alá rugót az egyik alá, aki elesett majd a másiknak behúzott egyet. Mind hárman elfutottak és Kai odajött hozzám.

-          Istenem jól vagy? Elsírtam magam és az ölébe zuhantam és nem bírtam abba hagyni a sírást. Kai felemelt és a karjaiba vitt hazáig. Bevitt a házba és letett az ágyra, betakart és elakart menni, de megfogtam a kezét és lenézet rám.

-          Ne menj el legalább addig amíg el nem alszok. Leguggolt mellém és megfogta a kezem majd elkezdte simogatni a hajam. Olyan jó érzés. Majd elnyomott az álom.

Egy hétig nem tudtam suliba menni és Kai mindvégig velem volt. Főzött nekem és mindig megnevettettet. Éppen egymásmellet sétáltunk és a kezünk mindig összeért. Majd Kai megfogta és összefűzte az ujjainkat. nem szóltam és mentünk csendben tovább. Mikor hazaértem szembe fordultam Kaival.

-          Holnap találkozunk a suliba. Mondtam majd kivettem a kezem az övéből és elindultam. Utoljára visszanéztem és integettem neki. Becsuktam az ajtót és nem tudtam elmozdulni az ajtótól.

Hirtelen kinyitottam és Kai még mindig kint volt felnézet rám és felém futott és bezárt a karjaiba és hosszan megcsókolt. Még soha sem volt ilyen gyönyörű éjszakám. Egymás karjaiba ébredtünk és együtt mentünk suliba. Mindenki minket nézet és nem érdekelt. Még az órán is leveleztünk. A mosdóba meghalódtam, hogy rólam beszélnek. „Istenem Kai, hogy tudót leállni azzal a lánnyal, hiszen milyen csúnya, nem gondoltam volna, hogy ilyen lányok az esetei az iskola legrosszabb fiújának. Kai jobban érdemel, hiszen milyen dögös. Hehe.”Mikor kimentek előbújtam és belenéztem a tükörbe. Tényleg milyen csúnya vagyok Kai-nak jobb járna. Hazafelé menet nem szóltunk egymáshoz vagy is csak én szólaltam meg így Kai is abba hagyta. Mikor odaértünk a házhoz elköszöntem és bementem a házba. Levetkőztem és éles fájdalomra lettem figyelmes a mellkasomba, de nem érdekel. Másnap nem kerestem fel és nem is menetem suliba. Megint éreztem a fájdalmat és egyre erősebb. De kiabálásra lettem figyelmes, kimentem és megláttam egy srácot.

-          Te vagy Bogi?

-          Igen én vagyok, de te ki vagy?

-          Kai barátja vagyok Sehun ezt küldte. Átnyújtott egy levelet. Bementem és elolvastam a végén már sírtam. „Annyira sajnálom, hogy nem mondhattam meg neked, de elkel utaznom Londonba és nem tudom, hogy mikor jövök vissza lehet, hogy egy vagy több év múlva. Ebben a pár hónapba annyira boldog voltam, hála neked és csak hogy tud nem a kaja miatt közeledtem feléd, hanem azért mert tetszettél csak nem tudtam, hogy hogyan közeledjek feléd. Mikor felfigyeltél rám, annyira boldog volta és tudtam, hogy elkel mennem így mindent siettetem, hogy veled lehessek a megmaradt időbe. Nagyon köszönöm, hogy egy ilyen lány beleszeretett egy ilyen fiúba és csak, hogy tud még soha sem mondtam ki hangosan, hogy mennyire szeretlek. Ég veled és kérlek, ne sírj. Kai.” Nem tudtam abba hagyni a sírást. Gyorsan felöltöztem majd fogtam egy taxis és egyenesen a reptérre mentem elkezdtem keresni, de nem találom sehol. A szemeim már égtek a sok sírástól és a mellkasom megint elkezdet fájni. Most mát tudom mi ez a fájdalom Kai idézte elő.

Pár évvel később.

Csak ellőre néztem bele a kamerába olyan pózokat vettem fel, ami csak is rám illet. Mikor a fotózás vége lett mindenkinek megköszöntem a kemény munkáját. Az öltözőbe a sminkes éppen szedte le a sok sminket. A hajamat kiengedtem. Felöltöztem és feltettem a napszemüvegem. Az autó már vár így elindultam mikor kiértem a sok riporter már engem várt. Mosolyogtam, ahogy tudtam.

-          Kisasszony-kisasszony igaz, hogy egy újabb filmen dolgozik?

-          Ohh igen egy rendkívüli drámán. Mondtam majd beszálltam a kocsiba. – Istenem ez a sok riporter.

-          Asszonyom van egy találkozója.

-          Megint és kivel?

-          Azt nem tudjuk pontosan.

-          Rendben legyünk túl rajta. Egy nagy szállodához vittek és bevezettek a medencéhez. Majd egyedül hagytak körbenéztem és egyszerűen gyönyörű volt a kilátás. Biztos egy befolyásos ember akar velem találkozni, ha ilyen drága helyre hozattak.

-          Üdvözlöm elnézést, ha megvárattam. Odanéztem és a szemeim nagyra nyíltak. nem bírtam megmoccanni.

-          Mi az csak nem szellemet látott talán?

-          K… Kai tényleg te vagy az?

-          Miért ki lennék más? Odajött hozzám és egész végig mosolygott.

-          Megmondtam, hogy visszajövök érted. Igaz akkor nem hittem, hogy egy híresség leszek akivel nagyon nehéz találkozni. Megragadtam a nyakkendőjét és lehúztam majd megcsókoltam.

-          Ohh, látom nagyon hiányoztam. Letérdelt előttem és egy dobozt mutatott fel mikor kinyitotta egy gyönyörű gyűrű tárult fel előttem. – Hozzám jössz feleségül?

-          még szép, hogy igen. Felhúzta a gyűrűt majd a hátérbe tűzijáték harsant fel én pedig az ölébe ugrottam. Körbe-körbe forgatott és közbe hangosan nevettünk. Soha sem voltam ilyen boldog.