Már több napja be vagyok zárva a szobámba, még a mosdóba se mehetek ki kíséret nélkül. Néha úgy érzem mintha két éves lennék, de most komolyan már húsz éves vagyok. Minden fiatal kiteheti a lábát, persze én nem, még az iskolába sem mehetek úgy, hogy a testőrök ne lennének ott. Elegem van az életemből, bárcsak én haltam volna meg a húgom helyet. Az apám mindenkit elüldözött mellőlem. Az anyámat elzavarta, majd a húgom utána ment, de nem jött vissza, visszafelé autóbalesete volt, de az apám még egy könnycseppet sem ejtet érte. Persze, ha én akarok elszökni azt már nem engedi.
Felvettem a kabátomat, majd kinéztem a folyosóra, még mindig kint álltak az örök. Kinyitottam az ablakot, majd kimásztam rá. Hála, hogy az ablakom mellet van egy nagy fa, így mindig arról tudtam lemászni. Mikor szilaj talajt éreztem gyorsan körbenéztem, majd kirohantam a kapun. A sarki boltig meg sem álltam, mikor megérkeztem nagy levegőket vettem. Hirtelen kiabálásokra lettem figyelmes.
- Jáá!! Még is mit képzelsz, amit megeszel azt ki kell fizetned.
- Elnézést, de otthon hagytam a pénztárcám.
- Persze-persze, tudod te, hogy hányan nyomták ezt a szöveget?
- Nem, hányan?
- Jáá, takarodj. Meg ne lássalak itt még egyszer.
A lány megindult felém és közben dugdosta a nyelvét, mikor az eladó nő felé nézett gyorsan elfordult, hogy ne lássa mit csinál, majd gúnyosan elnevette magát. Hirtelen felkacagtam, milyen bolond egy lány.
Mikor elment mellettem utána néztem és hirtelen visszafordult, és belenézet a szemembe. Nem néztem félre, álltam a tekintetét. Valami furcsát láttam a szemébe amit nem tudok megfejteni. Hirtelen megindult felém és megállt előttem. Le kell néznem rá, mert egy fejjel kisebb volt nálam.
- Tudod, hogy ki vagyok?
Elkezdtem gondolkozni, de nem jutott eszembe, hogy ki ő?
- Talán... tudnom kéne, hogy ki vagy?
- Haa, tényleg olyan beképzelt vagy mint ahogy állítják.
- Tessék?
A lány nem figyelt rám, fogta magát és elindult, hiába kiáltottam utána meg sem állt. Elkezdtem követni, úgy sincs hova mennyek. Már félórája bolyongunk, de azóta meg sem állt, a lábaim nem sokáig bírják. Hirtelen nekimentem valakinek, majd az illető megfordult és akkor vettem észre, hogy a bolond az.
- Meddig óhajtasz követni, de most komolyan? Ide-oda megyek, hogy végre lerázzalak, de te csak nem adód fel.
- Mi? Te csak ide-oda járkáltál fel alá? Tudod te hogy mennyire fáj már a lábam?
- Szerintem engem érdekel, kíváncsi voltam, hogy meddig bírod, de látom nem akarod feladni.
- Csak bogarat ültettél a fülembe, honnan kellene ismernem téged?
- Csak ezért követtél fél órán át? Már lassan a nap is feljön, nem kéne otthon lenned apucival?
- Csak, hogy tud kiszöktem, amúgy is elegem van belőle.
- Mi lehet ennyire rossz, hiszen remek életed van. Meg van mindened, nem kel éhezned és nem kel ellátnod az éhező testvéreidet. Még a suliba sem tudok bejárni mert dolgoznom kel éjjel nappal.
- Bárcsak nekem is ezek lenének a gondjaim. Szerinted minden gazdag olyan boldog amilyennek kinéz, hát pedig nem.
- Miért mi lehet annyira rossz?
- Sehová nem mehetek, mert én vagyok az örökös, állandóan be vagyok zárva. Mindenhová testőrök kísérnek, még vécére se mehetek el nyugodtan. Szerinted ez olyan jó?
- Ha ennyi lenne a gondom még akkor sem nyafognák.
Nem értem miért pazarlom rá az időm, úgy se értene meg. És komolyan miért mondtam el neki mindent?
- Akkor sem értelek.
- Nem is kell, a te szinted nem ér fel velem.
- Miii? Ugye nem akarod, hogy itt helyben megöljelek.
Miért ilyen ismerős nekem ezek a szavak? Valahol halódtam már ezt, hirtelen leeset.
- Te... Nó... Nóri?
- Végre leeset, azt hittem soha nem jössz rá ki vagyok.
- Nagyon megváltoztál... nem ismertelek meg.
- Igen, tudod azóta eltelt tíz év.
- Milyen szépek voltak azok az idők. Mennyit ökörködtünk, mindig kicsesztünk mindenkivel. Emlékszel Jae-ra?
- Hehe, hogy ne emlékeznék rá.
Míg sétáltunk kibeszéltük a régi szép időket, hogy mennyit ökörködtünk és hogy milyen jó barátok voltunk. Nem hiszem el, hogy újra találkoztam vele, aki régen a legtöbbet jelentette nekem. De őt is elveszettem akkor, de meg is feledkeztem róla, de nem értem hogy hogyan váltunk el egymástól. Leültünk egy padra és néztük ahogy a nap első sugarai lepték be a csendes utcákat.
- Tudod Guk valamit nem értek, ha nem akarod az egész örökséged akkor miért nem mondod el édesapádnak?
- Szerinted nem tettem meg? Soha sem jöttem jól ki vele, de amióta anya is elment azóta nem is beszéltem vele. Csak annyit, hogy jó reggelt vagy jó éjt.
- Az anyukád elment? Nem is tudtam.
- Igen, apa szerint e szeretőjéhez ment, de tudom hogy nem igaz.
- Mi van nunával?
- A nővéremmel? Igazából...ő meghalt.
- Mi, tényleg? Sajnálom nem tudtam, tényleg sajnálom.
- Semmi baj, régen volt. Tudod miért utáltam meg apámat? Mert egy hét alatt vette el tőlem mind azt, akiket a legjobban szerettem. Nagyon sajnálom, hogy nem törődtem veled akkor.
- Semmi baj, igazad volt, tényleg rossz gazdagnak lenni. Én sajnálom, hogy akkor nem voltam melletted.
Olyan boldog vagyok, hogy újra találkoztam vele, de félek hogy őt is elveszítem.
- Nóri lehetünk megint barátok.
- Most komolyan kérdezed?
Tudtam, hogy ezt igennek vehetem, hirtelen egy kocsi állt meg élődtünk és a legrosszabb rémálmom szált ki.
Ülőhelyzetemből gyorsan felpattantam és megláttam, hogy Nórit nézi gyorsan eltakartam.
- Apa, mit keresel itt?
- Tudod te hogy mennyit aggódtam, van fogalmad róla hogy mit kerestelek. Erre egy lánnyal mászkáltál egyedül? Rengeteg rosszakarónk van te is jól tudod.
- Sajnálom, de nem zárhatsz be folyton.
- Elég, szállj be és köszönj el a barátodtól, mert többet nem találkoztok.
- Mi? Apa ő a barátom és nem mondhatót meg, hogy kivel barátkozzak.
- Elég szállj ne.
Mikor be akartam szállni Nóri megfogta a kezem és apám elé állt.
- Nem látja, hogy a fia nem szereti, hogy így bánik vele? Miért szabja meg neki, hogy mit csinálhat, mégis csak húsz éves. Szerinte miért szökök meg állandóan?
- Mégis mit képzelsz kihez beszélsz?
- Magához, ne ragadjon le a régi korban, lehet hogy vannak rosszakarói, de nem a fiának. Neki nem kellene szenvednie maga miatt.
- ELÉG, te nem tudsz semmit, akkor meg minek mártod bele az orrod. Te itt egy senki vagy, szóval ne mond meg, hogy hogyan bánjak a fiammal. Majd ha azon a szinten leszel amilyenben én akkor meghallgatlak, de addig nem. Szállj be fiam és köszönj el ettől a senkitől.
- ELÉG VOLT APA. Velem beszélhetsz úgy mint egy kutyával, de vele nem. Ő a barátom és nem hagyom, hogy őt is elválaszd tőlem. Elegem van ebből az egészből.
- Mi?
- Nem vetted észre, elveted anyát és a húgomat, nem volt... elég?
Mikor kimondtam ezeket a szavakat már is megbántam. De meg volt a következménye, mert apám keze úgy csapot le rám amilyen gyorsan kimondtam ezeket a szavakat. Csak fájdalomra lettem figyelmes, a kezemet odatettem ahol apa megütött majd ránéztem.
- Most takarodj a szemem elől és addig ne is gyere haza amíg rá nem jössz, hogy miket mondtál.
- Rendben nem megyek.
Megfogtam Nóri kezét majd elmentem, hogy még véletlenül se nézzek rá. Mikor már több utcát is elhagytunk Nóri kirántotta a kezét.
- Oppa, ez fájt. Nem voltál egy kicsit durva?
- Az istenit.
A kezemet belecsaptam a falba és a düh miatt még a keletkező fájdalmat sem éreztem. Csak azt vettem észre, hogy Nóri a kezemet vizsgálja. A másik kezemmel eltűrtem a tincsét a füle mögé, majd Nóri rám nézett. Miért nem jöttem rá korábban, hogy kedvelem? Lassan közelítettem felé, majd egy puszit nyomtam az ajkaira, mikor nem húzódott el megcsókoltam. Még akkor sem hagytuk abba mikor elkezdet esni az eső.
(Nóri)
Már eltelt két hét és azóta együtt élünk. Az apja nem keresi és ő se őt, kereset munkát és suli után egyből oda megy és csak este találkozunk. De akkor mindig egymás karjaiban alszunk el. Gyorsan elvégeztem a teendőimet a háznál és letettem a testvéreimet aludni és lassan elindultam Guk elé. Olyan szép ma ez éj, amióta vele vagyok ,olyan boldog vagyok, hogy észre se vesszem mennyi gondom van. Hirtelen kocsifényre lettem figyelmes és amikor hátranéztem megláttam Yong Guk apját.
- Beszélhetünk?
- Igen, de gyorsan mondja.
Ledobott elém egy táskát és kinyitotta amiben több milliárd pénz volt.
- Mennyibe kerül, hogy elhagyd a fiam?
- Tessék?
- Jól halottad, érdeklődtem felőled és megtudtam, hogy sok az adósságod van, mellette el kell látnod a családod. Nekem ez a pénz csak kis összeg, de ha kell még nyugodtan szólj.
- Szóval így akar megzsarolni? Miért nem a fiához megy?
- A fiam makacs és nem engedné, hogy elhagyd mert amihez kötődik azt nem engedi el.
- Akkor honnét tudja, ha dobom nem jön utánam?
- Arról gondoskodóm és kapsz egy házat jó mesze a fiamtól. Mit szólsz?
Felvettem a táskát és kivettem egy hallom pénzt majd rádobtam.
- Nem tudja? Engem nem lehet zsarolni, főleg nem pénzel. Attól még, hogy szegény vagyok nem jelenti azt, hogy mindenre kapó vagyok.
- Jól gondold meg, ha nem akarsz az utcára kerülni.
Azóta a nap óta eltelt egy hét. Nem mondtam Guk-nak mert féltem, hogy mi lesz rá a reakciója. Boldogan éltünk mint eddig.
- Kisasszony ön lenne Molnár Leonóra?
- Igen én vagyok az, mit óhajt?
- Sajnálom, de mivel nem fizette ki az e havi tartozást így a hazát le kell foglalnom.
- Mii? De hiszen mindig csúsztam eddig is, nem teheti ezt velem, nekem családom van akiket el kell tartanom.
- Sajnálom, holnapra hagyják el a házat.
Egyszerűen nem akarom elhinni. De most nem gondolhatok rá mert kell mennem dolgozni.
Éppen, hogy megérkeztem amikor a főnököm behívatott.
- Sajnálom, de ki van rúgva.
- Mi? Már maga is kezdi? Mégis miért mit tettem, talán valamit nem jól csináltam?
- Sajnálom.
- Ne SAJNÁLJA, elegem volt a sajnálatokból.
Kirohantam az étteremből egyenesen bele a vak világba. Mégis mi a franc van? A távolba megláttam Guk apját aki nevetve néz engem.
- Ha, már minden világos.
Odarohantam hozzá.
- Tudja mit, maga egy bolond. Miért teszi másnak az életét tönkre? Nem elég, hogy a fiával ezt teszi akkor most velem? Mit ártottam én önnek?
- Megmondtam, hogy hagyd el a fiam, de te hallgattál rám? Nem, szóval így jártál. Vagy elhagyod, akkor visszakapsz minden sőt jobb életet adok mint eddig. Vagy éld ezt a szánalmas életedet a fiammal.
Éppen szólni kívántam amikor elhajtott. A düh miatt nem éreztem a lábam így leültem a földre.
(Yong Guk)
Ma megkaptam az első fizetésemet, szóval ma az egész családnak finom ételt teszek az asztalra. Mikor hazaértem Nórit kerestem, de akkor vettem észre, hogy az egész lakás ki van ürítve.
- Nóri, Nóri.
Mikor bementem a szobába megláttam ahogy az utolsó dobozt rakja el.
- Mi történt hova megyünk?
Nóri felkelt és felvette a dobozt, majd rám nézett.
- Te nem jössz velünk. Mi megyünk csak el, ezzel a hellyel pedig azt csinálsz amit szeretnél.
- Mi? Nem értelek.
Éppen ki akart kerülni mikor visszarántottam és ledobta a dobozt.
- Mi történt?
- Vajon mi? Nem veszed észre, amióta idejöttél tönkre tetted az életemet. Elegem van, lehet hogy nem az a csaj vagyok aki felad minden, de most mindent feladok, még téged is. A testvéreimnek csak én vagyok, csak rám számíthatnak, de ha tovább veled leszek akkor nem adhatok nekik semmit. Menj haza apucihoz és élj boldogan.
A sok miatt nem tudtam mit mondani sőt nem tudtam mondani neki, hogy maradjon. Leültem a sötét szobába ahol még tegnap ettünk és nevettünk, de most olyan elhagyatott és hideg.
Felálltam és lassan elindultam a sötét utcákban, majd a házunknál értem ki. Bementem és az apámat kerestem.
- Tudtam, hogy visszajössz?
- Te... te tetted ezt vele?
- Ohh, arról a lányról beszélsz, elégé makacs és nagyon szentelne.
Odamentem és a gallérjánál magamhoz húztam, láttam rajta hogy erre nem számított.
- Megmondtam, hogy NE ÉRJ HOZZÁ. ELEGEM VAN BELŐLED ÉS MINDENBŐL. Miért... miért kellet őt is elvenned tőlem? Hazajövök megteszek mindent, de kérlek... had legyek vele.
- Az a lány mindent eldobott a pénzért, mivel gondolod, hogy szeret téged?
- Mivel tudom, te nem érezted, hogy szeret téged anya?
Láttam rajta, hogy ezek a gondolatok mennyire fájnak neki. Levette a kezemet róla majd rám nézett.
- Rendben, vele lehetsz egy feltétellel, mindent megteszel nekem amit mondok és elvégzed a kötelességeid.
- Rendben.
- A repülő egy óra múlva felszáll, jobb ha elindulsz.
- Köszönöm apa.
Fogtam magam és gyorsan beszálltam a kocsiba majd a repülőtérre mentem. Éppen, hogy odaértem. Elkezdtem futni és közben a nevét kiáltottam. Mikor megláttam láttam rajta, hogy meglepődik. Gyorsan odaszaladtam és a karjaimba zártam.
- Soha ne hagyj el megint.
- Oppa, te mit keresel....
- Shh, apa mindent megengedett szóval ne menj el.
- Tényleg?
- Igen, mindent visszakapsz és közben velem lehetsz.
- De miért?
- Azt ne kérdezd, csak csókolj meg.
Az ajkaimat az övére nyomtam. Soha nem akarom elengedni az ő kezét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése