Minden álmom beteljesült, mindig orvos szerettem volna lenni és végre sikerült. Soha sem voltam olyan jó tanuló, de mindent beleadtam, hogy sikerüljön. Éjjel nappal tanultam, még szórakozni is alig jártam el. Nem mintha most is lenne rá időm. Anya szerint ideje lenne, hogy beszerezzek egy barátnőt, de még arra sincs időm. Minél több emberen szeretnék segíteni, olyan nagy orvos szeretnék lenni amilyen édesapám volt.
Régen mindig lekiabáltam apát, hogy miért nem játszik velem, most már nagyon jól tudom, hogy milyen nehéz volt neki. Általában tíz körül van vége a munkámnak, de mindig elhúzódik, soha sem volt olyan, hogy pontosan tízre kész lettem volna. Az orvosok szerint ahhoz képest, hogy fiatal vagyok nagyon jó vagyok benne. Most is nagyobb műtétet rám sóztak, ahogy végig olvasom a betegem űrlapját azon gondolkozok, hogy hogyan lehet ilyen fiatalon ilyen beteg. A lány csak húszon egy éves, és már halálos beteg, nagyon sajnálom hiszen még az élete felét sem élte le. Mikor átnéztem elindultam, hogy saját szemmel láthassam a betegemet. Egyre közelebb értem a páciensem ajtajához, amikor éneklésre lettem figyelmes. Mikor kinyitottam az ajtót megláttam egy lányt aki kifelé néz az ablakon és énekel.
http://www.youtube.com/watch?v=sy9t0Qplsg8&list=PL3R7Ms1sFV5otpeGumB6ARxmn7_AzKvrt
Milyen csodás és kellemes hangja van, elhallgatnám egész nap. Köhögtem egyet, hogy észrevegye, hogy bent vagyok, hirtelen megfordult és én teljesen lesokkoltam. De hiszen... milyen gyönyörű lány. Nem birok megszólalni, hogy lehet egy ilyen gyönyörű személyiség ilyen beteg?
- Jó napot én vagyok Dr. Ravi. Gondolom ön pedig... Kozel Vivien.
- Igen, én lennék az.
- Foglaljon helyet.
Leült, én pedig szembe vele foglaltam helyet. Gyorsan átlapoztam még a papírokat, csak hogy ne tévesszek. - Ha jól látom ön... rákos, és az agyában van a daganat.
- Igen, az vagyok.
- Mostanában érzet valami változást, vagy esetleg valahol fájdalmat? Csak, hogy pontosan tudjuk, hol kel megvizsgálnom.
- Nem igazán, csak a szokásos fejfájások.
- Szédülés vagy hasonló?
- Nincs.
- Értem, akkor kérem töltse ki itt.
Elvette a papírt majd elkezdte kitölteni, én pedig jobban megvizsgáltam a lányt. Olyan gyönyörű, kár lenne érte ha meghalna. Biztos vagyok benne, hogy megmentem. Mikor készen lett lekísértem a kocsijáig.
- Jobb lenne, ha nem vezetne. Mert nem lenne jó ha valami történne önnel.
- Értem akkor jobb lesz ha vigyázok. Köszönöm a mait és akkor holnap jövök.
- Rendben, viszlát.
Néztem ahogy elhajt, utána pedig visszatértem a teendőimhez. Mikor végeztem már majdnem éjfél volt. Mikor egyből hazaértem ledobtam a ruháimat és beálltam a víz alá.
Mikor kinyitottam a szemem a lányt láttam meg, ahogy engem néz és közbe harapdálja a száját. Közben egy szál fehérneműben táncol és ide-oda ringatja a csípőjét. Éreztem, hogy a férfiasságom kezd keményedni. Vivi letérdelt a két lábam közé, és a keze a férfiasságomat simogatta a nadrágon keresztül. Megfogtam a kezét és közelebb húztam, majd megcsókoltam. Olyan jó íze volt.
Hirtelen én kerültem felűre, és szétnyitottam a combjait. Majd lassan bevezettem a férfiasságomat....
Izzadt testtel ültem fel az ágyon, közben mély levegőket vettem. Nem hiszem el, még az álmomban is ő van. Lenéztem és láttam, hogy a férfiasságom mereven áll.
(Pár nappal később.)
Minden nap találkozok Viviennel, és minden egyes nap jobban megkedveltem őt. hiába próbáltam visszafolyatni az érzelmeimet, nem sikerül. Miközben hívogatón kivillan a lába, csak perverz gondolatok jelennek meg előttem.
- Doktor úr, figyel?
- Ha? Ja, igen.
- Akkor benne van?
- Miben is?
- Ma eljönne velem vacsorázni?
Most engem... randira hívtak?
- Ohh, hát végül is szabad leszek ma este.
- Tényleg? Ennek nagyon örülök. Akkor ma este fél nyolckor. Viszlát.
Istenem, miért mondtam igent? Bolond vagyok?
Mikor eljött az este éppen félre értem oda, mert nem akartam, hogy azt higgye, hogy komolyan gondolom. Mivel még nem volt itt leültem egy szabad helyre és közben vártam. Mikor megpillantottam nem akartam elhinni, hogy tényleg ő az.
- Nagyon... nagyon gyönyörű.
- Tényleg? Köszönöm és mindent köszönök.
- Miért, mit köszön még?
- Tudja én nem akarom túlélni a műtétet.
- Mi?
- Már több éve szenvedek és elegem lett ebből az egészből. Tudom jól, hogy ha sikerül is a műtét akkor tovább kell járnom kezelésekre, de én nem akarok. Nem akarok még egyszer kés alá feküdni. Szóval nem akarom ezt a műtétet.
- Mi? Megörültél? Még hogy nem akarod, ne viccelj velem. Ez komolyan nem vicces, és csak is ezért hívtál el, hogy ezt elmondhasd? Hát jobb ha én most megyek.
- Kérem, próbálja átérezni a helyzetemet.
- Nem... NEM AKAROM, és csak hogy tud nem engedem, hogy meghalj.
Felálltam és nem törődtem vele, szó nélkül otthagytam. Majd egy kezet éreztem a kezemen.
- Oppa... kérlek.
Mit mondott, oppa? Hátrafordultam és a könnyes szemeivel találtam magam.
- Én... én igazából nagyon kedvelem magát. Szóval kérem amíg élek addig had legyek a közelébe.
- Csak viccelsz velem, ugye?
- Kérem.
Kirántottam a kezem a fogásából és ránéztem.
- Tudod még soha sem találkoztam ilyen szánalomra méltó emberrel.
Fogtam magam és otthagytam. Mikor beszálltam a kocsiba, mérgembe elkezdtem ütni a kormányt, míg le nem nyugodtam. Igazából átakartam szorosan ölelni, de inkább ellöktem magamtól.
Hiába tagadom az érzéseimet, nem múlanak el. Az iránta érzet szerelmem egyre nagyobb. Már több nap is eltellett azóta a nap óta, de semmi hírt nem halódtam Viviről, nem jött vizsgálatokra sem, és hiába hívom nem válaszol. Kezdek aggódni, mi van ha valami történt vele? Minden éjjel alig tudok aludni, mindig róla álmodok, hogy egyszer eltűnik, egyszer pedig mellettem van.
Felültem az ágyon és éreztem, hogy az izzadság cseppek folynak le a hátamon és a mellkasomon. Már megint rémálmom volt, hiába szedem a gyógyszereket nem hatnak. Elegem van ebből az egészből, meg kell találnom őt. Felpattantam az ágyról és nem érdekelt mennyi az idő, elindultam Vivi házához. Mikor odaértem láttam, hogy égen a lámpák, nagyon gazdag lehet a házat megnézve. Csöngettem, de senki sem nyitott ajtót, majd elkezdtem kopogni, de senki sem jött ki. Egyre idegesebb voltam, elkezdtem kiáltani.
- Hé, tudom hogy bent vagy, nyisd ki.
Hiába kiabáltam akkor sem jött ki senki. Megfogtam egy kavicsot és éppen megdobtam volna az ablakot amikor kinyílott az ajtó.
- Igen uram, miben segíthetek?
- Vivien itthon van?
- Igen, de éppen alszik, mostanában nincs valami jól.
Erre a szavakra felkaptam a fejem és berohantam a házba, nem törődve a szolgálóval. Felment és minden egyes szobába benyitottam. Mikor megláttam éppen az ablakon nézet ki. Közben csukva volt a szeme és élvezte a szél fuvallatát.
- Miért nem nyitottál ajtót egyből?
- Nem kellene itt lenned.
- Miért? Azért gyűlölsz mert nem fogadtam el az érzéseidet?
- Nem, csak... nem akarom, hogy ilyen állapotban láss, szóval kérlek menny el.
Nem értettem, hogy miért ilyen elutasító velem. De egyszer sem fordult felém még hozzám beszélt.
- Miért nem nézel rám?
Hirtelen szembe fordult velem, de a tekintete nem engem figyelt. Közelebb léptem, de nem hátrált, majd átöleltem, de akkor hirtelen ellökött magától.
- Menj el kérlek, miért nem érted amit mondok?
- Nézz rám, csak egyszer... nézz bele a szemembe.
- Menj.
- AZT MONDTAM NÉZZ RÁM!!
- NEM TUDOOOK, sajnálom.
- Miért, miért vagy ilyen?
- Mert talán VAK VAGYOK.
Hirtelen megállt számomra az idő, és arra a nőre néztem aki a világon a legfontosabb számomra. Egyszerűen ledermedtem, de nem akartam elhinni. Hogyan történhetett ez meg vele? Érzetem, hogy a mellkasom egyre jobban fáj, és egy könnycsepp hagyta el a szemem. Olyan gyorsan zártam a karjaim közé, hogy véletlen se tudjon ellökni.
- Sajnálom... sajnálom... tényleg sajnálom.
- Oppa, te nem tehetsz semmiről.
- De igen, szóval kérlek, mondj igent a műtétre.
- Nincs miért éljek oppa.
Eltolt magától és remegő kézzel megkereste az arcomat, majd megérintette az arcomat és letörölte a könnyeimet.
Megfogtam a kezét és finom csókot nyomtam rá.
- De van kiért élned, én szeretlek téged.
Láttam rajta, hogy meglepődik és hogy hirtelen éri a válasz, de akkor elmosolyogta magát. Majd lassan közelített az arcomhoz és akkor megéreztem az ajkait a számon. Tudtam, hogy ezt akarja, de mégis meglepődtem rajta, de mikor élhúzódót megfogtam a derekát és magamhoz húztam, majd megcsókoltam.
Reggel egymás karjaiban ébredtünk fel. már nagyon régen aludtam ilyen jól. A kezemet végigsimítottam az alvó arcán. Biztos vagyok benne, hogy megmentelek.
(Egy hónappal később.)
Eljött a műtés napja és nagyon izgulok, de talán inkább félek. A műtétet átadtam egy tapasztaltabb orvosnak, ezzel álltam elől, csak hogy ne nekem kelljen őt megműtenem. Már két óra van, egy órája volt, hogy velem nevetett még, de most pedig a kések alá dugták. Nem bírtam leülni és folyamatosan jártam fel állá, közben a körmömet rágtam.
Kérlek istenem, mentsd meg őt. Eltelt két óra, de még mindig semmi hír. Éppen kijöttem a mosdóból amikor megláttam az orvost.
- Ohh hát itt vagy Dr. Ravi.
- Nah, hogy ment?
- Remekül, sikerült eltávolítani.
Egy nagy kő eset le a szívemről. Másnap felébredt Vivi és meglátogattam. Végül is én lettem az ő orvosa, aki vizsgálja majd ezek után.
Olyan boldog vagyok vele, nem bántam meg, hogy azon az éjszakán elmentem hozzá, sőt nagyon örülök. Ha akkor nem mentem volna el, akkor ő már nem élne és nem tarthatnám az öleimben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése