Nagyravágyó nő vagyok, nem szeretem ha megmondják mit csináljak. Mindenemmel meg vagyok elégedve, gazdag vagyok és szép. Ennél több nem is kelhet egy magamfajta nőnek. Az apám egy hotel elnöke, szóval a családom alapból gazdag és nemes. Én pedig az édesanyámat követem, mindig ő volt nekem a példaképem. De az anyám még kiskoromban meghalt, szóval csak apa van nekem. Anyám modell volt, ahogy most én is. Mindenki mondja, hogy tőle örököltem a szépségemet és tehetségemet. Apám szerint mindent tőle örököltem, ugyan olyan makacs vagyok mint amilyen ő volt, mindig visszabeszélek és ami még jobban rám jellemző, nem szeretek veszíteni.
Mikor végeztünk a mai fotózással úgy gondoltam meglátogatom apámat. Mikor kiértem az autómat kerestem, de hirtelen riporterek támadtak le. Fogalmam sincs mit akarnak most.
- Elnézést kisasszony igaz, hogy eljegyezték egymást a Kim elnök fiatalabbik fiával?
Mégis miről beszélnek, milyen eljegyzésről hablatyol itt nekem. Éppen kinyitottam a számat amikor valaki hátulról átkarolt és elvezetett a kocsimig. Mikor beült mellém lassan felé fordultam. Majd ő is rám nézett.
-Omo milyen helyes.
- Tessék?
Hirtelen felkaptam a fejem, istenem hangosan gondolkoztam. Összeszedtem magam.
- Ön kicsoda? Kérdeztem.
- Az ön új testőre.
- Mi? Testőr, minek?
- Sokat kérdez és sokat beszél. Majd az elnök úr mindent elmond.
Milyen faragatlan egy alak. Hogy mer így beszélni velem? Szóra nyitottam a számat,de akkor felemelte a kezét.
- Shh, ne beszéljen.
Még a szavak is belém fagytak, a szám pedig nyitva maradt a soktól. Le... le... lepisszegett engem. Éreztem, hogy kezd forrni az agyvizem. Mély levegőket vettem, így nyugtatva magam. Mikor megérkeztünk nem vártam, hogy kinyissa nekem az ajtót, kirohantam és apámat kerestem. Mikor észrevettem oda mentem hozzá, ő meg nagy mosollyal válaszolt mikor meglátott.
- Apa mi ez az egész? Ki ez az örült?
- Nyugalom drágám.
- Legyek nyugodt, hogyan?
- Élőszőr is, halottad a híreket? Gondolom elleptek az újságírók.
- Igen elleptek. Mégis miről beszéltek? Gondolom nem igaz amit mondtak, biztos vagyok benne, hogy szóltál volna nekem.
- Kmm, igaz amit mondtak.
Nagy szemekkel néztem rá, nem akartam elhinni, még hogy én férjhez megyek?
- Ő pedig a testőrőr lesz, amíg le nem megy az esküvő.
- Apa, hogyan képzeled, hogy nélkülem döntesz?
- Elhatároztam, hogy itt az ideje, hogy férjhez menny.
- De én nem akarok olyanhoz menni akit nem szeretek. Apa kérlek mond le ezt az egészet. Kérlek.
- Nem, elhatároztam.
- APA!!
- ELÉG, férjhez mész és kész.
Szó nélkül otthagyott. Leültem a kanapéra mert úgy éreztem, hogy nem tudok tovább állni. Nem tudom beteljesíteni anya utolsó kívánságát. ,,Kicsim... te ne legyél olyan bolond mint én. Olyanhoz meny hozzá akit szeretsz és akkor boldog lehetsz, nem mint én." Sajnálom Omma, nem tudom betartani. Éreztem, hogy könnyek szúrják a szememet. Mikor felálltam észre vettem a férfit aki engem néz. Megakartam kerülni, mikor felém nyújtott egy zsepit. Soha sem szerettem amikor sajnálnak. De most valamiért jól esett a közelsége.
- Lehet egy kérésem? Kérdeztem.
- Persze, mi lenne az?
- Vigyél el olyan messze amilyen messze csak lehet. Ma nem akarok itthon lenni.
Felmentem a szobámba és átöltöztem, mikor lementem ő már várt rám. Beültem a kocsiba és bekötöttem magam, majd elindultuk. Az úton nem szólatunk meg, majd bekapcsoltam a rádiót amiben egy szomorú zene ment.
http://www.youtube.com/watch?v=3GvA7NkKsSs&list=PLhYELPXOeZRJHQaZeUfOyARkhpWBWtBcr
Becsuktam a szemem és megadtam magam a zenének. Majd mikor kinyitottam, a mellettem ülő férfira néztem.
- Még a nevét sem tudom.
A férfi kérdő tekintettel nézet rám.
- Ohh igen. Szólítson csak Hongbin-nak.
- Szép név, ön pedig nyugodtan tegezhet. Neked csak Zsófi.
- Értettem kisasszony.
- Jáá, most mondtam, hogy tegez és Zsófi.
- Elnézést Zsó... fi.
- Ez az, majd belejössz, de hova is megyünk?
- Titok.
Több mint két órába telt mire megérkeztünk. Mikor kiszálltam nem akartam hinni a szememnek.
- Ez... ez gyönyörű.
- Miért?
- A szüleim meghaltak autó balesetben, és én voltam a hibás.
- Mi? Miért?
- A szülinapom volt éppen és leakartam menni a tenger partra, de apám mondta, hogy most nem jó mert sokat eset az eső és veszélyes. De én erősködtem, anya mellém állt. Éppen egy kanyarban mentünk, amikor egy nagy kő csúszott le a hegyről pont az autó elé. Apa gyorsan elkormányozott, de lezuhantunk a szakadékba, én túl éltem, de ők nem.
- Nem te vagy a hibás.
- De igen, de már rég elfelejtettem.
Láttam rajta, hogy még mindig bánta, így gyorsan kitaláltam valamit. Megfogtam a kezét és bevezetem az erőbe. Nem tudtam merre megyek és azt sem, hogy mit csinálok csak futottam előre. Közben élveztem a lágy szellő fuvallatát. Egy nagy fűzfához értünk, amikor megpillantottam egy tavat.
- Huha, ez gyönyörű és nézd, milyen tiszta a víz. Még a halakat is látom.
- Akkor mit szólnál ha fognák egyet?
Feltűrte a nadrágját majd a pólóját és levette a cipőjét, majd bement a vízbe. Mikor meglátott egyet odakapott, de nem sikerült.
- Jáá segíthetnél.
Nevetve utána mentem. Majd a kiszemelt halra koncentráltunk.
- Jobbra, most balra, felém hajtsa.
Mikor a hal felé ment, gyorsan benyúlt a vízbe és megfogta.
- Sikerült.
Felugrottam örömömben. Kimentünk és megraktuk a tűzet. Hongbin megpucolta a halat.
- Nagyon értesz hozzá. Mondtam.
- Sokat csináltam apával. Anya megtanította, hogy hogyan kell megpucolni.
- Én soha sem voltam ilyen helyem a szüleimmel, de még kirándulni sem voltunk. Anyával mindig elmentünk biciklizni, de mikor kezdet megbetegedni, nem tudott kimozdulni, így azóta nem voltam sehol. Apa nem is enged sehová, és most ez a házasság.
- Nem akarja a házasságot? Kérdezte.
- Ki akarná? Te se örülnél ha olyanhoz kellene menned akit életedben nem láttál.
- Igaz.
Lassan elfogyasztottuk a halat, majd mind ketten bementünk a vízbe. Olyan jó érzés. Hongbin felvett egy lapos követ és elkezdet kacsázni vele.
- Huha nekem soha sem sikerült. Mondtam.
- Gyere megmutatom.
Odamentem ő pedig a hátam mögé állt. A mellkasa a hátamhoz ért, és éreztem a hajamon a leheletét, a jobb kezével megfogta az enyémet, míg a bal kézével a derekamat. Éreztem, hogy az arcom kezd elpirulni és a lábaim elkezdtek remegni. Mikor befejezte elengedett, én meg eldobtam a követ. Mikor láttam, hogy sikerül, jókedvembe átöleltem Hongbint. Mikor rájöttem mit csináltam, gyorsan elhúzódtam tőle. Gyorsan meg akartam szüntetni ezt a ciki helyzetet így gyorsan kitaláltam valamit.
- Hongbin.
- Igen?
- Ne mozdulj meg.
- Miért?
Lassan megmutattam neki, hogy a lábánál egy kígyó van. Még kitalálnom se kellet semmit, a kígyó éppen jól jött, hogy elfelejtsük amit csináltam. Nem mert lenézni és engem nézet.
- Ne mozdulj meg, de a lábadnál van egy... kígyó.
- Mi? Kí... KÍGYÓÓÓ???
Olyan gyorsan elkezdet szaladni, hogy szinte semmit sem láttam belőle. Mikor utánanéztem már az erdő szélébe volt. Hangosan felnevettem.
- Jáá mit nevetsz, inkább te is gyere ki.
Lassan kiballagtam és összeszedtem a cuccaimat, de még akkor is nevettem.
- Tudod, még soha sem láttam ilyen gyorsan futni valakit. Hehe.
- Nevetsz.
Hátulról felkapott a hátára. Hiába kiabáltam és kapálóztam nem tett le.
(Hongbin)
Halkan hallgattam az éjszaka hangjait. Halottam ahogy halkan fúj a szél. Ahogy a békák beszélgetnek. Közben a nő alvó testét néztem, ahogy a besütő holdfény megvilágítja az arcát. Olyan gyönyörű. Lassan megindultam felé és leültem mellé. A haját eltűrtem a füle mögé. Az ujjaim az ajkaira vándoroltak.
- Milyen puha. Milyen szép.
Gyorsan kivertem a fejemből. Nem gondolhatok ilyenekre, én soha sem lehetek vele együtt. Mind kettőnknek más az élete.
Valahogy elnyomott az állom. Arra ébredtem fel, hogy valaki rajtam fekszik. Mikor kinyitottam a szemem, megláttam Zsófit ahogy mosolygó arccal néz rám.
- FELKELNI ÁLOMSZUSZÉK!!
A kiabálására egyből felébredtem és kiugrottam az ágyból.
- Te... te... hagyjuk. Nem kellet volna kiabálnod, így is feltudok kelni.
- Persze. Gyere menjünk sétálni.
- Mi? De én éhes vagyok.
Kiszálltam az ágyból és lementem a földszintre, és megéreztem valami. Mikor megláttam nagyra nőttek a szemeim. Az asztalon kész étel volt megterítve. Volt friss hal és gyümölcs.
- Ezeket te csináltad?
- Miért, szerinted ki. Korán felkeltem és lementem a tóra. Mindent úgy csináltam ahogy te mutattad.
Nem hiszem el, nagyon félre ismertem. Mikor megettük elindultunk sétálni. Ma is nagyon szép időnk van. Zsófi előttem megy és nagyon boldog. Minden egyes virágot megszagol, és összevissza nevetgél. Annyira gyönyörű. Hirtelen megállt és megfordult, majd engem nézet.
- Mi az? Van valami az arcomon?
- Én mindent köszönök, még soha sem éreztem magam ilyen jól és.... azt hiszem, hogy... megkedveltelek.
Nem akartam elhinni amit mondott, pedig itt áll előttem. De miért dobog így a szívem. Lassan elindultak a lábaim, majd a karjaimba zártam és megcsókoltam. Soha nem akarom, hogy vége legyen ennek a csóknak.
Kéz a kézben sétáltunk vissza, de akkor hirtelen megcsörrent a telefonom. Nem hittem, hogy itt is van jel.
- Igen?
- Mégis hol a francban vagytok?
- Elnök úr.
- Azonban hozd haza, nem akarok semmilyen kifogást értve vagyok? És... ki... vagy rúgva.
Mikor letette a telefont, Zsófira néztem aki rám mosolygott. Nem tudom betartani az ígéretemet, amit előbb ígértem meg neki. ,,Hongbin, ígérd meg nekem, hogy soha nem hagysz el apám miatt, mindig mellettem leszel."
Visszafelé nem szóltam semmit Zsófihoz. Csak halkan vezetem és hallgattam, ahogy Zsófi dudorászik. Mikor megérkeztünk kiszálltam és kinyitottam az ajtót. Zsófi belém karolt, de akkor leszedtem a kezét rólam. Csak nagy szemekkel nézet rám.
- Még is hol voltatok?
Az elnök lépet ki az ajtón is megragadta Zsófit.
- Apaaa. Engedje el.
Kiszabadította magát és odajött mellém.
- Mi egy pár vagyunk.
Nagy szemekkel néztem Zsófira majd az elnökre aki nagyon mérgesen nézett. Csak azt láttam, hogy egy kéz lendül felém, majd a fájdalmat az arcomon.
- Mégis mit képzelsz magadról? Nem elég, hogy elvitted éjszakár akkor még együtt vagytok? Nah, ne vicceljetek, ti... soha nem lehetek együtt. Most pedig Zsófi menj fel a szobába és köszönj el tőle, mert ki van rúgva.
- Mi? Apa ezt nem teheted. Miért mondasz meg mindent, hogy mit csináljak? Elegem van, én pedig akkor is Hongbin-nal megyek.
Beszállt az autóba, de odamentem és kinyitottam az ajtót.
- Mi a baj? Szállj be és menjünk.
- Nem tehetem Zsófi, neked van családod, ne dobd el miattam. Kérlek. Sajnálom, de nekem mennem kell.
- Nem értelek, megígérted.
Kiszállt a kocsiból és rám nézett, mint egy kiskutya aki nem akarja elhinni, hogy a gazdája elhagyja.
- Sajnálom, de nem hittem, hogy elhiszed amit mondtam. Mi soha sem passzoltunk össze. Most pedig megyek, ég veled kisasszony.
Beültem a kocsiba és elhajtottam, még utoljára kinéztem a visszapillantottam és megláttam Zsófit. A szívem belefájdult ahogy a síró arcát néztem. Ég veled szerelmem.
(Zsófi)
Eljött az esküvő napja és azóta soha sem láttam őt. Hiába kerestem, nem találtam. A házasságba is belekellet egyeznem. Éppen a tükörben néztem magam, egy menyasszonynak boldognak kellene lennie, hogy ilyen szép ruhát viselhet, de én egyáltalán nem vagyok az.
Hiába könyörögtem apának, meg sem hallgatott.
- Kisasszony látogatója van.
Bólintottam, hogy engedjék be. Mikor megfordultam nem akartam elhinni amit láttok.
- Hongbin... te... miért?
- Rég láttalak. Hiányoztál.
Éreztem, hogy egy könnycsepp hullik le az arcomon. Az ölébe ugrottam és olyan szorosan öleltem át, amilyen szorosan csak lehetett.
- Soha, de soha ne csináld ezt. Tudod, hogy mennyire hiányoztál?
- Tudom, te is nekem. Most pedig gyere velem.
- Hova?
Megfogta a kezem és kivezetett. Beültünk az autóba és elmentünk jó messze a tetthelyszínétől.
Egy évvel később.
Apám nem kereset és én se őt, még mindig modellkedek és az én drága férjemmel éllek ezen a csodás helyen. Ahol először voltunk együtt. Soha sem unom meg az erdő friss illatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése