Stay with me!!

OneShot (Tao)

“Ha talán nem hagytam volna ott és vele maradtam volna, akkor talán még most is vele lehetnék.”

 Kifelé néztem az ablakon és csodáltam, hogy milyen gyönyörű ez a nap is. Ennél boldogabb nem is lehetnék. Hátranéztem és azt a nőt néztem, aki az egész világot jelentette számomra.  Akkoriba annyira szerettem, hogy még az életemet is feláldoztam volna érte. Azon a napon odamentem hozzá és a karjaiba temettem magam, közben gyenge kényeztetésével kényeztettet. Olyan jól éreztem magam a karjai közt. Felnéztem rá és a legszebb mosolyával nézet le rám. A kezemet az arcához emeltem és elkezdtem simogatni, olyan puha az arca és olyan gyönyörű. Rátértem az ajkaira majd feltérdeltem, hogy vele szembe legyek és az ajkaimat az övér tapasztattam. Olyan meleg és puha. Az egész lényébe beleszerettem. De akkor hirtelen csengettek kinyitottam az ajtót és a legrosszabb álmomba se kívántam volna. Egy katona állt ellőttem és egy levelet nyújtott át. Remegő kezemmel átvettem majd gyorsan elraktam a zsebembe, hogy véletlen se lássa meg a szerelmem. Mosolyt csaltam az arcomra és visszamentem mellé. Egész éjszaka csak ezen járt az eszembe, nem bírtam elaludni. Felkeltem és kivettem a kabátomból a levelet, lassan és óvatosan kinyitottam. Mikor végig olvastam már semmitől sem lepődtem meg, hiszen előre tudtam mit ír a levél. Hangosan kifújtam a levegőt és széttéptem a levelet majd elégettem egyesével. Úgy gondoltam, hogy képtelen lennék itt hagyni egyedül őt. Másnap el kellet mondanom neki. Odamentem mellé és segítettem neki pucolni a zöldséget. Majd ránéztem és nagy szemekkel nézet fel rám.

-          Valamit mondanom kell neked és jól figyelj. Közelebb léptem és megfogtam a két vállát. – Besoroztak katonának, szóval holnap bekel mennem és nem tudom mikor jövök vissza. Láttam rajta, hogy meglepődőt.

-          Szóval… holnap elkel menned? Bólintottam és akkor egy könnycsepp hagyta el a szemét ezzel megszegve az ígéretemet. Mert megígértem, hogy soha nem siratom meg. Átöleltem és jól szorosan magamhoz szorítottam. Képtelen leszek elengedni őt. Egész nap vele voltam és láttam rajta, hogy próbál kedves lenni és próbál mosolyogni. Az utolsó éjszakát a karjaiban töltöttem. Másnap összepakoltunk és kikísért a kocsihoz ami engem várt. Bepakoltam a cuccaimat majd odamentem hozzá és megfogtam a két kezét.

-          Nem tudom, hogy ott kint mi lesz velem, de ne várj rám. Nem tudom, hogy túl élem-e vagy, hogy meg halok-e, szóval kérlek, legyél boldog. Megfogtam az arcát és letöröltem a könnyeit majd megcsókoltam olyan hosszan ahogy az idő engedte. Még mindig a kezét fogtam egyre távolodtam tőle, de amíg a kezét tudtam fogni nem engedtem el. Majd hirtelen elváltak egymástól a kezeink és akkor elkezdet felém futni.

Beszálltam a kocsiba és a tükörben néztem, ahogy felém fut. A könnyeimmel küszködtem, de nem sikerült a könyökömet a térdemre hajtottam. Hallottam, ahogy a nevemet kiáltja majd még egyszer. Nem bírtam tovább megállított a kocsit és felé futottam és mikor odaértem a karjaimba zárta.

-          Soha, de soha nem engedlek el. Nem bírom megtenni. Egymás karjaimban sírtunk. – Jól figyelj, ha rájönnek, hogy nem mentem el, akkor keresni fognak, szóval most el kell mennünk innét. Megfogtam a kezét és gyorsan összepakoltunk majd elindultunk a buszmegállóba. Beraktuk a csomagokat és akkor megláttam két katonát, akik átnéztek minden egyes buszt.

-          Minket keresnek. Mondtam. – Szállj fel én majd később utánad megyek.

-          Mi? Mi lesz veled Tao?

-          Mondtam, hogy megkereslek bárhol vagy. Nem engedem, hogy téged bántsanak. Megcsókoltam és elkezdtem futni, visszanéztem és megláttam, ahogy engem néz az ablakon át és integet. Elmosolyogtam magam. Kerestem gyorsan egy kocsit kinyitottam és elkezdtem elindítani, mivel kulcs nem volt benne megpróbáltam a zsinórokkal.

-          Gyerünk már. Halottam, hogy valaki nekem szól és mikor felnéztem megláttam a két katonát, akik felismertek, elkezdtek felém futni, de akkor sikerült beindítanom. Mikor sikerült leráznom őket a busz után vettem az utat. Megkönnyebbültem mikor felismertem a buszt. Közelebb mentem. Észrevettem, hogy egy vízcsepp hullott a szélvédőre és elkezdet esni az eső. Hirtelen Megállt a busz, kinéztem és megláttam, hogy átnézik. Kiszálltam és megkerestem és intettem neki, hogy szálljon ki. Gyorsan leszállt majd felém futott. Éppen beszálltunk volna a kocsiba amikor fegyver kattanásra lettünk figyelmesek. Felnéztünk és megláttuk, hogy egy katona felénk tartsa a pisztolyt.

-          Kezeket fel és ne moccanjatok meg, mert akkor lövök. Oda jöttek hozzám és megkötözték a kezem.

Renire néztem, aki nagy szemekkel nézet rám. Oda mentek hozzá és megfogták, majd elkezdték elvezetni, próbált kiszabadulni, de a katonák erősebbek voltak.

-           Legalább had köszönjek el. Ordibáltam rájuk majd elengedtek. Odamentem és átöleltem. – Nem gondoltam volna, hogy újra el kell búcsúznunk, annyira sajnálom.

-           Kérlek, gyere vissza hozzám. Megcsókolt, utoljára jól megnéztem és a katonák elvezettek.

Négy évvel később.

Éppen hazának tartottam, végre vége van a háborúnak és végre vele lehetek. Mikor megérkeztem az volt az első, hogy ahhoz a házhoz mentem ahol mondtam neki, hogy várjon. Benyitottam, de nem volt ott, megkérdeztem a szomszédokat akik azt mondták, hogy soha nem költözött ide egy fiatal lány. Körbeutaztam mindent sehol sem találtam, egyre jobban féltem és aggódtam. Bementem a katonaságra és kikérdeztem, hogy mi van azzal a lánnyal, akit velem fogtak el. Nem sokat tudtak róla csak annyit, hogy elengedték egyből és felszállt a buszra. Egyből a volánosokhoz mentem. Elkértem a négy éves felvételeket belenéztem és akkor megláttam magunkat a felvételen. Az őr megnézte a buszt.

-           Uram nagyon sajnálom, de ez a busz…

-           Mi van a busszal?

-           Mikor elindult nem messze megcsúszott és egyenesen a szakadékba zuhant.

-           Mi? Nem hittem el amit mondott az nem lehet igaz. Nem halhatott meg. – És voltak… túlélők?

-           Sajnálom, de nem. A térdeim összecsuklottak alattam, nekidőltem a falnak és elkezdtem ordítozni. Csapkodtam magam, de semmivel nem volt jobb.

Pér hónappal később.

Ma is hideg van, látom a leheletemet. A temetőbe sehol senki csak én voltam egyedül. Lenéztem a sírra és megláttam Reni képét és az volt odaírva élt tizenkilenc évet. Letettem a csokor rózsát. Megpusziltam a képet majd egy könnycsepp hullott le az arcomon.

-           Ha talán nem hagytalak volna ott és veled maradtam volna, akkor talán még most is veled lehetnék. Elindultam csendben és hallgattam a szellőt ahogy az ágakat csapkodta és egy varjút ami halkan károgott.