"Kai"
Fogalmam sincs, hogy mennyi az idő, még azt sem tudom hányadika van, vagy hogy éppen este van, vagy nappal. Mióta szakított velem Hyn, ki se tettem a lábam a házamból. Nem válaszolok a hívásokra, hiába kopognak az ajtón nem nyítok ajtót. Csak...egyedül ülök a sötét szobába. Nem volt olyan nap, hogy ne ittam volna le magam. Felőlem meg is hallhatók, nem érdekel már senki, és úgy sincs ki sírjon értem.
Éppen az üveget néztem magam előtt, olyan hívogató, de már így is magamon kívül vagyok. Lassan felkeltem a földről, mivel forog körülöttem a világ próbáltam lassan lépkedni, hogy ne hogy elessek. Éppen nyúltam volna érte amikor valaki elvette előlem. Lassan végig mértem az illetőt.
- Drága...öcsém.
- Hyung, minek neked ez, mikor már úgy se hat?
- Te..maradj...ki a felnőttek dolgából, add ide.
"Tao"
Soha sem voltam olyan jobban hyungal, de még is most sajnálom. Még soha sem láttam ilyen elhagyatottnak, pedig megértem azt is mikor az apja előtte a karjaiban halt meg. De még akkor sem volt ilyen. Ahogy végig mértem a a lakást, mindenhol üveg hevert.
Csak egy kicsit nem figyeltem, Kai már is kiakarta használni a lehetőséget, hogy ellopja az üveget, de hamar észrevettem. Gyorsan elkaptam előle.
- Add ide, még szépen kérem.
- Nem, talán meg akarsz halni?
- Igen, meg.
- Te bolond vagy.
- Miért, talán baj, ha valaki meg akar szabadulni minden egyes problémájától?
- Nem halhatsz meg, még ott van az egész élet.
- Eddig se foglalkoztál velem akkor most se. Add ide.
Megint felé nyúlt, de sikerült kikerülnöm.
- AZT MONDTAM ADD IDE.
- HYUNG...elég.
Lassan leült a földre és a fejét a térdeire hajtotta. Majd a vállai elkezdtek remegni, majd hangosan felsírt.
Odamentem hozzá és leguggoltam, a kezemet a hátára raktam és elkezdtem nyugtatni.
- Hyung, neked kell erősnek maradnod, mivel nincs más aki vezethetné az üzletet. Ha most minden nap itt bent maradsz, akkor semminek sem volt értelme. Ne hidd azt hogy mindenki idefog jönni és sajnálni fog téged. Mindent megtettél, hogy sikeres legyél, és ha most mindent eldobsz akkor Hyn feláldozása semmit sem fog érni. Tudod jól, hogy miért hagyott el ő is.
- Tudom Tao...de még is....fáj, ott fáj a legjobban, ahová a legjobban befurakodót. A szívem helyén...nincs már semmi.
Lassan felnézett rám. Majd egy enyhe mosolyt csalt az arcára. Tudtam hogy csak látszat, még is kicsit meg könnyebbültem.
- Tao..kérhetek valamit.
- Persze.
- Hoznál nekem valamit, ami enyhíti a fájdalmamat?
- Persze, akkor le megyek a sarki boltba, ott biztos lesz valami. Mindjárt jövök.
- Oksi, ohh és köszi.
'Kai"
Mikor elment gyorsan felkeltem és elkezdtem keresni valamit, nem tudom pontosan mit keresek, csak ha meglátom akkor tudni fogom. Bementem a fürdőbe és akkor vettem észre egy dobozt. Felvettem és lecsavartam az kupakját. Kiöntöttem a tenyerembe a benne lévő rózsaszín színű kis tablettákat. Majd vártam egy kicsit és akkor eszembe jutottak a szép emléket, amit Hyn-nal töltöttem. Elmosolyogtam magam, bárcsak itt lenne mellettem. Biztos vagyok benne, hogy még boldogabb lennék mint akkor voltam. Kimentem és megkerestem a telefonom, de mielőtt felhívtam volna, a kezembe lévő kapszulákat bevettem és lenyeltem.
- Igen.
Már csak a hangjától is jobb kedvem lett.
- Ki az?
- Hyn...
-..... Kai.
- Sajnálom...még mindig sajnálom, hogy ennyi fájdalomnak tettelek ki. Neked köszönhetem hogy boldogsága leltem. Nekem senki sem volt, de te...olyan melegséget hoztál a szívembe. Köszönöm.
- Miért beszélsz így velem, olyan mintha búcsúznál. Ne hívj fel többet.
- Tudom, csak hallani akartam a hangod. Ha...újra születünk, akkor ha a sors akarja, együtt lehetünk?
- Kai...bárcsak...újraszülettem volna akkor már....nagyon sajnálom, hogy ilyen gyenge vagyok.
- Miért? Nem vagy gyenge, csak tudod jól, hogy mi nem lehetünk együtt.
- Most őszintén válaszolj nekem....most, ebben a pillanatban...boldog vagy?
- Mindig is boldog voltam, amikor a hangodat hallottam.
Hallottam ahogy közköd a sírással. Én pedig egyre jobban vettem a levegőt, a mellkasom nagyon fáj és a telefon lassan kiesett a kezemből.
- Kai... Kai mi történt?
Megpróbáltam felvenni a telefont, de akkor már nem bírtam megmozdulni, Elfeküdtem a földön, de még így is a telefon felé nyúltam, próbáltam megszólalni, de semmi hang sem hagyta el a torkomat. Éreztem hogy egy könnycsepp gördült le az arcomon. Majd nagy sötétség borult a szemem elé, és lassan semmit sem éreztem a külvilágból. Utoljára Hyn hangját halottam.
- Kaiiii....Kaiii szólalj meeg.
" Sajnálom hogy rövid, de ennek így kell lennie"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése