Olyan gyorsan futottam, hogy semmi sem érdekelt, nem érdekelt hogy kinek mentem neki, az sem hogy kik kiabálnak. Nekem csak egy ulticél lebegett előttem, hogy minél előbb láthassam őt. Mikor megérkeztem megkérdeztem egy ápolót, hogy hogy találom. A liftre várva majdnem megörültem, gyorsan megkerestem a lépcsőt és öt emeletet futottam. Mikor kiértem a folyosóra Taot láttam meg, akik nagy szemekkel nézett rám, hogy mit keresek itt.
- Miért jöttél ide?
- Látnom kell, nem küldhetsz csak úgy el.
- Ha Suzy meglát neked véged, és ő is itt van.
- Nem érdekel mit mond Suzy, és az sem érdekel, hogy ő itt van.
- Nem láthat meg téged Yoo, mert akkor rád fog szállni. Most menj el és majd szólok, hogy mikor jöhetsz.
- NEM, nekem itt kell lennem és látnom kell.
Éppen vitatkozott volna velem Tao, mikor Suzy és az a lány lépet ki az ajtón. Nagy szemekkel nézett engem Suzy és látszott rajta, hogy nem tetszett neki, hogy itt vagyok. A lány végig mért és azon gondolkozott, hogy vajon ki vagyok. Meg kell hagyni nagyon csinos.
- Mit keresel itt Hyn? Neked nem kellene dolgoznod?
- Sajnálom...én...
- Beszéljünk, kettesben.
Megfogta a kezem és elráncigált be egy üres folyosóra. Beletúrt a hajába és mérgesen fújtatott egyet.
- Nem kellene itt lenned, ha nem akarod hogy nagyobb baj legyen Kai-val, akkor most szépen elmész.
- Ahjumma, kérem..csak egyszer had lássam, utána elmegyek ígérem.
- Várj-várj, ha most belegondolok, ez így nem mehet. Biztos vagyok benne, hogy újra megpróbálja megölni magát. Mindennek simán kell mennie a szerződés megkötéséig. Ha így látják akkor biztos nem kötnek vele semmit meg. Azt fogják mondani, hogy megörült. Valamit tennem kell addig.
- Én...segíthetek.
- Mi?
- Ha akarja addig mellette leszek, és ha sikerrel jár eltűnök.
- Feláldoznád magad miatta?
- Igen, tudja ahjumma...én nagyon szeretem még mindig. Lehet hogy még csak egy hete szakítottunk, de én abba a kis időbe is belehaltam. Én is gondolkoztam, hogy véget vettek az életemnek, de erős maradtam, és csak miatta. Ha van arra indok, hogy még egy kicsit vele lehessek azt én ki akarom használni. Nem érdekel ha egy nap, vagy kettő, vagy csak egy fél nap, de had legyek mellette.
- Rendben addig míg le nem zajlanak az események, mellette lehetsz, de utána elkel hagynod.
- Rendben, de lesz kérésem.
- Mi lenne az?
- Mikor mindennek vége, kérem küldjön el olyan messze, amilyen messze csak lehet. Messze akarok kerülni tőle, úgy hogy még a tévékben se lássam.
- Ez megoldható, elküldelek a testvéreddel együtt.
- Köszönöm.
***
Lassan nyitottam ki az ajtót, hogy ne ébresszem fel. Leültem mellé és megfogtam a kezét, és néztem az alvó arcát. Olyan helyes még így is. Éreztem hogy egy könny hagyja el a szememet, ami lefolyt az arcomon.
- Miért, miért tetted ezt? Miattam ne dobd el az életed...nem érek ennyit. Csak így tudtalak elengedni, hogy tudtam, hogy biztonságban vagy és boldog...de ha így viselkedsz nem tudlak elengedni. Ne okozz nekem ennyi fájdalmat. Ha..ha...most nem élnél...akkor én rég megöltem volna magam. Lehet...hogy akkor most együtt lennénk valahol? Lehet hogy már...rég újjászülettünk volna és együtt lennénk, egy olyan helyen ahol csak mi vagyunk...csak mi ketten. Soha...soha ne tedd ezt meg újra.
- Rend...ben.
Élőszőr nem fogtam fel, hogy ki szólalt meg, de gyorsan felkaptam a fejem és Kai arcát pillantottam meg, ahogy engem néz azzal a gyönyörű szép szemeivel. Lassan egy mosoly görbült az arcára, amitől én is elmosolyogtam.
- Ha...tudtam volna, hogy így...velem leszel...akkor rég...megettem volna.
- Bolond, hogy mondhatsz ilyet? Neked élned kell, hogy tudjalak idegesíteni.
- Bárcsak...bárcsak ilyen lenne minden egyes napom...csak veled...kettesben.
Mikor ezeket hallottam, nem bírtam visszafojtani a könnyeimet. Kai lassan felemelte a kezét és letörölte a könnyeimet.
- Soha...soha ne sírj többet miattam, ha sírsz is...csak akkor mikkor ott vagyok melletted.
- Hmm, rendben.
- Most...had csókoljalak meg.
Elmosolyogtam magam, majd lehajoltam és csókot leheltem az ajkaira. Tudtam hogy minden időt ki kell használnom amit vele töltök, mert tudtam hogy ez a boldogság nem tart örökké.
***
Másnap reggel már haza is engedték, mi pedig mint egy pár boldogan hagytuk el a kórházat. Mivel ő még nem vezethet így ma én voltam a sofőr.
- Kérem csatolják be az öveit.
- Mi vagy te, egy bemondó?
- Igen, ma én vagyok a sofőr szóval én mondom meg, hogy merre és hová.
- Felőlem.
Bekötöttük az öveket és elindultunk, mivel igen nagy volt a csend így benyomtam a rádiót. Éppen egy igen jó zene ment, így tudtam énekelni, persze Kai nagy szemekkel nézett rám.
- Fejezd be, ügye nem akarod, hogy most ez miatt mennyek kórházba?
- Mi? Hisze nekem jó hangom van, sőt igenis tehetséges vagyok.
- Haha.
- Te..te most ki nevettél?
- Igen, ki.
- Rendben te akartad.
Rányomtam a hangot és hangosabban kezdtem el énekleni.
" Lovey Dovey Dovey
Uh Uh Uh Uh
Lovey Dovey Dovey
Uh Uh Uh Uh
Neoreul kkog chaja naelkkeoya"
Kai próbálta befogni a számat, de nem engedtem.
- Jáá, hagyd abba, neki megyek valakinek.
- Jó jó, de csak akkor ha csendben leszel.
- Okééé.
Mikkor abbahagytuk mind ketten lenyugodtunk Sunyin néha ránéztem, de ő nem vette észre.
- Kedves utas, ha kitekint a jobb oldalra Korea egyik utcáját láthatja, és ha ellenkező oldalra pillant ki akkor látja Korea másik felét.
- Befejezted?
- Hehe, igen, befejezem.
Szóval most nagyon boldog vagyok, nem érdekel hogy mi lesz ezután, mivel a mának élek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése