23.rész Most már tényleg vége van

"Kai"

Próbáltam nyugtatni Hynt, de hogyan tudnám mikor még az én szívemet sem tudom? Nagyon jól tudom, hogy miért kell vele szakítanom. Ha nem tettem volna meg, akkor még mindig azon a kis lukban élne. Én pedig nem akarom, hogy ilyen lehetőséget elcsesszen. Én bármit megtennék, hogy boldog legyen.  Bárcsak én is örülhetnék vele együtt, de nem lehet.
- Hyn...remélem végre boldog leszel.
- Hogyan lehetnék boldog? Hiszen az a férfi hagy el akivel élni szerettem volna ebben a házban.
- Nem tehettem mást, ha az kell hogy elhagyjalak, hogy ilyen életed lehessek akkor megteszem.
- Képes vagy...átadni Tao-nak?
- Mi?
- Tao lesz a férjem.
- Nem...az nem lehet.
- Szóval nem tudsz róla? Hát...most már nem léphetek vissza, ügye? Hiszen akkor apa csődbe menne.
- Anya... nem i,s Suzy-nak ez volt a célja, hogy elválasszon minket?
- Igen. mikor megtudta, hogy én vagyok Woon lánya nem akarta elfogadni, de Tao... nagyon szeret engem, így belement. Szóval... a tudtom nélkül jegyben jártam. De most már...nem lépek vissza.
- Ez nem lehet, nekem ezt nem mondták... én... ezt nem engedhetem.
- De igen, mert nem akarod, hogy megint olyan életet éljek, ügye?
- Ha, szóval belemész ebbe a játékba?
- Igen.
Láttam rajta, hogy legszívesebben elmenekülne jó messze, de nem teheti. Én pedig erről semmit sem tudtam, még hogy Tao jegyese? Az nem lehet, ő az enyém, nem adom át holmi jöttmentnek.
- Kai...
- NEM, nem érdekel mit mondasz, ha nem lenne Tao akkor elengednélek most, de mivel ez a helyzet...nem fogom engedni, hogy elvegyen Tao.
- NINCS VISSZA ÚT, belementél... nekem csak ez fáj. Most... tényleg vége van.
- Hyn, tényleg nem tudtam.
- Már mindegy... apa és Suzy mindent elrendezett. És nem lépek vissza.

"Hyn"

Láttam rajta hogy egyre idegesebb, de tudtam hogy mindennek vége van köztünk. Amit elképzeltem vele a jövőben, azt már nem tudom végrehajtani. De miért... ilyen a sorsom?
- Oké... akkor mostantól... tegyünk úgy mintha idegenek lennénk egymásnak.
Ne hittem a fülemnek, mi ez a hirtelen megváltozás? Miért mond nekem ilyeneket?
- Azt akarod, hogy ügy csináljunk mintha nem ismernénk egymást? Te ezt végre tudod vinni?
- Igen, mert így a legkönnyebb elfelejteni a veled töltött időt. Hiszen... a sógornőm leszel. Ügyebár akkor, nem szerethetem az öcsém feleségét. Milyen lenne már. Hehe.
- Te... kezdesz megbolondulni Kai.
- KEZDEK? Már rég az vagyok, és csak is miattad. Amióta találkoztam veled az életem tiszta szánalom. Bárcsak... bárcsak ne találkoztam volna veled.
- Mi? Te tényleg... így gondolod?
- Igen így... mikor kilépek ezen az ajtón, onnantól idegenek leszünk egymásnak. Mikor találkozunk az utcán... csak menj el mellettem, szépen, csendben. Mert én így fogok tenni. Most pedig... ég veled.
Nem bírtam megszólalni, pedig annyi mindent akartam mondani, de valamiért nem akar kijönni. Ahogy néztem a távolodó alakját annál jobban fáj a mellkasom. Lassan megemeltem a jobb lábamat, majd utána a másikat, de akkor a félelem eluralkodott rajtam. A térdeim összecsuklottak alattam, és leültem a földre. Majd mikor meghallottam, hogy az ajtó becsukódót, hangosan felkiáltottam és elsírtam magam.
- Neeeem.... Kaiiii... nem mehetsz csak így el....annyira szeretlek.
Mikor senki sem szólt vissza, remegő kézzel összeszorítottam az ingemet a mellkasomnál. De még ez sem segített rajtam, összeszedtem magam és bementem a fürdőbe. Lassan megnyitottam a zuhanyt és ruhástul beálltam alá. Mivel nem bírtam állni, a hátamat nekinyomtam a hideg falnak és végig csúsztam rajta, míg meg nem éreztem magam alatt a nedves talajt. A meleg vizet hidegnek éreztem, ahogy utat tör a ruhámon. A könnyeim a vízzel együtt tűnt el a lefolyón.

"Kai"

Olyan gyorsan szeretem volna eltűnni, amilyen gyorsan csal lehet. Nem akarom látni Hyn szomorú arcát, mert akkor nagyon jól tudnám, hogy képtelen lennék elengedni. Mikor kirohantam hallottam, ahogy kiált utánam, bárcsak...bárcsak vissza lehetne pörgetni az időt. A gyors lépteim elkezdtek lassulni, majd mikor megálltam neki támaszkodtam a falnak. Próbáltam összeszedni magam, de valamiért nem megy. Nagyon jól tudom, hogy most már soha sem ölelhetem át. A félelem egyre jobban kúszót fel a hátamon a haraggal keveredve. Suzy átvert engem, semmit sem tudtam erről az egészről, hogy Hyn és Tao. Mikor erre gondoltam egy kép villant be előttem, ahogy reggel Hyn kiszáll az ágyból és Tao visszarántja magára.
- Ááá... nem bírooom.
A kezemet a falba vertem és nem érdekelt a hirtelen jött fájdalom. Hirtelen hangokat hallottam közeledni, mikor a hang felé figyeltem megláttam őt... akit most a világon a legjobban gyűlölök Suzy-val együtt.
- Hyung... sajnálom.
- Sajnálod? Ha...haha, mégis mit? Hogy elvetted tőlem a lányt akit szeretek?
- Én is szeretem őt.
- DE ÉN SZERETEM ELŐSZÖR. Ha te nem lennél akkor most nem lennék ilyen helyzetbe. Miért...miért kell neked mindig az ami nekem?
- MERT TE MINDENT ELVETTÉL TŐLEM.
- Mi?
- Nem emlékszel, mikor megmondtam hogy mennyire szeretem azt a lányt a középiskolában? De te voltál olyan köcsög, hogy elvetted tőlem. Hyung direkt csináltad, neked csak egy éjszakás kaland volt, ügye?
- Hiszen csak miattam barátkozott veled, azt hittem eleged van belőle.
- Hogy lett volna elegem belőle, mikor szerettem? Örültem hogy ha mellettem van, de te ezt is elvetted tőlem.
- Ezért teszed ezt velem? Nem vagy már középiskolás többé, felnőtt férfi vagy.
- Nem ezért tettem, hanem mert szeretem. Végre van olyan lány aki megért... és nekem nem kell több.
Ohh... és emlékszel arra a napra, mikor hazafelé jöttem és egy banda elkapott?
- ... kéne?
- Ha... te voltál olyan buzi, hogy otthagytál. Pedig kértem a segítségedet, hiszen akkor mindenki félt tőled.
- Azt... már rég megbántam, nem akartam... én is fiatal voltam akkoriban.
- Hát már késő, soha sem jöttél bocsánatot kérni. Mindig arra a pillanatra vártam mikor tehetlek tönkre. Hát... ma eljött az a nap. Egyáltalán nem fáj téged így látnom, sőt... igen is élvezem.
A kezeimet ökölbe szorítottam, így próbáltam nyugtatni magam, de nem ment. Megindultam felé és megragadtam a gallérjánál fogva. Mélyen a szemébe néztem és akkor vettem észre, hogy amit mondott mind igaz volt. Mind igaz volt amit mondott, ő... tényleg utál engem.
- Oké... belátom, te nyertél. Az öcsém... végre elérte amit akart. Csak tudod mit nem értek...miért pont Hyn? Nekem semmi sem kell csak ő.
- Hyung... te voltál az aki eldobta, nem én vettem el tőled.
Lassan remegő kézzel elengedtem, majd elkezdtem hátrálni. Próbáltam visszafojtani a könnyeimet, de nem ment. Itt helyben elsírtam magam azelőtt aki előtt soha sem akartam kimutatni a gyenge oldalamat.

"Tao"

Nagyon meglepődtem mikor itt helyben előttem elsírta magát. Még soha sem láttam sírni, még akkor sem mikor az apját temették. Tudtam hogy szereti Hynt, de nem ennyire. Még is miért érzek megbánást felé, egyáltalán nem kéne sajnálnom. De... nagyon jól tudom milyen az ha elveszítjük azt a lányt aki a világot jelenti. Hát hyung... te is megtapasztaltad milyen az, ha elvesznek valakit aki a legfontosabb.
- Ne sírj hyung... engem ezzel nem hatsz meg.
Hirtelen felnézet és minden fájdalom eltűnt az arcáról.
- Ki akar meghatni téged, mától azon leszek, hogy téged és Suzyt, hogyan távolítsam el. Ha fel is kell adnom mindet akkor legyen, de nem fogom hagyni hogy a cégemet is elvegyétek.
Gyorsan elhaladt mellettem, de nem szóltam neki engedtem, hogy had mennyen. Mikor hallottam hogy csukódik az ajtó megindultam Hyn szobája felé. Be kopogtam, de senki sem válaszolt vissza.
- Hyn... tudom, hogy haragszol, de beszéljük meg.
Mikor erre se kaptam választ benyitottam, de sehol sem láttam. Vajon elment valahová? Éppen nyitottam az ajtót mikor meghalódtam a víz csobogását. Megindultam a fürdő iránya felé.
- Hyn bent vagy?
Be akartam kopogni, de akkor meghalódtam ahogy hangosan felsír. A kezem megállt a levegőben és akkor ismertem fel a helyzetet, hogy ő volt az áldozat, szóval... neki fáj a legjobban. Lassan leengedtem a kezem a combom mellé és leültem a falmellé. A kezemet a térdemre raktam és a fejemet a falnak támasztottam. Bárcsak én találkoztam volna veled Hyn.